Cruyff: nyerésre állok a rák ellen

<p>A legendás holland labdarúgó, majd edző, Johan Cruyff úgy fogalmazott, hogy 2-0-ra vezet a tüdőrák elleni küzdelmének első félidejében. A 68 éves sportembernél - aki mintegy 25 éven keresztül erős dohányos volt - októberben diagnosztizáltak daganatos megbetegedést egy barcelonai klinikán.</p>

Cruyff most azt mondta: reményei szerint megnyeri a csatát. "Több kezelésen vagyok túl, és mondhatom, hogy az eredmények igencsak pozitívak. Mindez az orvosok kiváló munkájának, az emberek szeretetének és a pozitív mentalitásomnak köszönhető" - magyarázta.
   

"Most úgy érzem, 2-0-ra vezetek a mérkőzés első félidejében. A meccs még nem ért véget, de biztos vagyok benne, hogy a végén én leszek a győztes" - jelentette ki.
   

Johan Cruyff az Ajax színeiben játékosként háromszor nyert Bajnokcsapatok Európa Kupáját, az Aranylabdát szintén háromszor kapta meg, a holland válogatottal világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki bronzérmes volt. Az FC Barcelona vezetőedzőjeként ugyancsak ünnepelhetett BEK-győzelmet. Ebben az időszakban, 1991-ben koszorúérműtéten esett át, s azután felhagyott a dohányzással. Edzőként legutóbb 2009 és 2013 között tevékenykedett, amikor a katalán válogatottat irányította.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?