Contador visszatér eltiltása után

Madrid |

<p>A hétfőn (ma) rajtoló Eneco Tour elnevezésű holland-belga körversenyen tér vissza eltiltása után Alberto Contador, kétszeres Tour de France-győztes országúti kerékpáros.</p>

Contadort a 2010-es Touron történt doppingesete miatt tiltotta el visszamenőleg idén februárban a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS). A büntetése, mellyel a 2010 óta elért összes eredményét, így az akkori Touron, illetve a tavalyi Giro d'Italián aratott végső győzelmét is törölték, vasárnap járt le.

"Kiváló lehetőség lesz ez a verseny, segít ráhangolódni az idény további részére. A holland és belga közönség egyedi hangulatot teremt" - mondta Contador, aki felkészülési állomásnak szánja az Eneco Tourt az augusztus 18-án rajtoló spanyol körversenyre, a Vueltára.

A dán Saxo Bank sportolója azon kevés kerekes egyike, aki mindhárom nagy körversenyen, a Touron, a Girón és a Vueltán is tudott győzni: Franciaországban 2007-ben és 2009-ben, Olaszországban és Spanyolországban pedig 2008-ban nyert.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?