Címvédésre készül a Győr

<p>Budapest. Címvédéssel szeretné emlékezetessé tenni az első női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőt a Győr, amely ma (15.00) és vasárnap a Papp László Budapest Sportarénában lép pályára a dán Midtjylland, a montenegrói Buducsnoszt Podgorica és a macedón Vardar Szkopje társaságában.</p>

ELŐZETES

A győriek tavaly még a hagyományos, oda-visszavágós párharcban fektették két vállra finálés ellenfelüket, a norvég Larvikot, és ezzel megszerezték – hét elveszített európai kupadöntő után – a klub történetének első nemzetközi diadalát.

Most annyiban változik a helyzet, hogy a magyar fővárosban egy meccsen kell legyőzniük a Midtjyllandot (korábbi nevén az Ikastot) az elődöntőben, aztán a remények szerint jöhet a finálé. A másik ágon délszláv csata lesz a 2012-es bajnok Podgorica és a tavaly nyáron alaposan megerősödött Vardar Szkopje között.

Ambros Martín, az ETO vezetőedzője elmondta: az egy héttel ezelőtti Magyar Kupa négyes döntője jól segítette a ráhangolódást, felkészülést a BL-víkendre, és nagyon bízik benne, hogy sikerül itthon tartaniuk a trófeát. Ezt megelőzően a dán Viborg volt képes címvédésre még 2010-ben.

A spanyol szakvezető nem kívánt jóslatokba bocsátkozni, mert mint megjegyezte: egy meccsen bármi megtörténhet, de nagyon reméli, előny lesz, hogy a győri szurkolók létszámfölényben lesznek a lelátón. „Ha kell, a drukkerek átsegítenek minket a holtponton” – mondta Martín.

Eduarda Amorim, a győriek átlövője szerint az egy évvel ezelőtt történtek most el kell felejteni. „Mindenki boldogan emlékszik vissza a sikerre, de nem lehet belőlük örökké megélni, mi pedig újból el akarjuk hódítani a trófeát – jelentette ki a brazil játékos. – Az összes csapat a címvédőt akarja legyőzni, így már eddig is nehezebb volt a dolgunk, mint egy évvel korábban.”

Ez egyébként a 2013/14-es BL-sorozatban még senkinek nem sikerült, a győriek mérlege 10 győzelem és 2 döntetlen – utóbbiak épp a Podogorica ellen születtek.

A győriek mérkőzéseit élőben közvetíti az M1 és a Digisport 1. (MTI, nso)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?