Chovanec a Slovan edzője

<p>Tegnaptól Jozef Chovanec irányítja a pozsonyi Slovan futballcsapatát, jövő júniusig szóló szerződést írt alá. Az ötvennégy esztendős edző egykori prágai játékostársát, František Strakát váltja a kispadon. Az egyesület vezetésében is történt változás, Dušan Tittel négy év után klubigazgatóként tért vissza.</p>

SZABÓ ZOLTÁN

„Szeretem a kihívásokat, a Slovan ajánlatát is annak tartom. Tíz napja kerestek meg a pozsonyiak, egy kicsit elhúzódtak a tárgyalások, alaposan megfontoltam, míg igent mondtam – szögezte le a tegnapi sajtótájékoztatón Jozef Chovanec, aki az elmúlt szezonban a rózsahegyi együttest irányította. – Bízom benne, hogy sikerül felráznom a mély hullámvölgyben levő csapatot, meggyőződésem, hogy a Fortuna Ligában a Slovannak a legerősebb a kerete. Sajnos, vetélytársaink elhúztak tőlünk, de minél gyorsabban fel akarunk zárkózni.”

Az új tréner munkáját Horst Siegl és Ondrej Krištofík segíti, de a szakmai stáb tagjai maradnak František Straka korábbi asszisztensei, Jozef Kontír és Peter Boďo is.

„Több jelölttel tárgyaltunk, korábbi játékosaink közül Ladislav Pecko és Marián Zeman neve is felmerült, ám végül Chovanec személyében tapasztalt edző mellett döntöttünk” – mondta Petr Kašpar alelnök.

Rázós meccsekkel kezd az egykori 52-szeres csehszlovák válogatott, vasárnap a nagyszombati gárda, jövő csütörtökön pedig az Európa Ligában a prágai Sparta vár az utóbbi hét tétmeccsén nyeretlen Slovanra. „Jelenleg minden idegszálammal a Spartak elleni derbire összpontosítok, mert nagyon jó volna sikeresen rajtolni. Csak ezután foglalkozunk a Spartával” – jelentette ki Chovanec, aki játékosként 14, edzőként pedig hat évet töltött a prágai klubnál.

Egyébként Chovanec 2004 januárjában már közel állt ahhoz, hogy a pozsonyiak edzője legyen, Daniel Jammer német üzletember meg akarta vásárolni a klubot, és őt szemelte ki trénernek. Sajtótájékoztatón be is mutatták, aztán mégis kútba esett az üzlet.

Dušan Tittel klubigazgatóként tért vissza a Slovanhoz. „Négy évig a Ligás Klubok Uniójának elnöke voltam, de akkor is tartottam a kapcsolatot a Slovannal. Örömmel jöttem vissza, hiszen itt töltöttem pályafutásom legszebb időszakát. Bízom benne, hogy gyorsan kilábalunk a krízisből, és egy erős csapatot rakunk össze – mondta Tittel, akinek remek a viszonya az eddig ezt a posztot is betöltő Petr Kašparral. – Régóta nagyon jó barátok vagyunk, és korábban már sikeresen dolgoztunk együtt a Slovan vezérkarában. Reméljük, ez most is így lesz.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?