Chelsea: lesz reváns?

<p>Három év után találkozik ismét egymással a labdarúgó Bajnokok Ligájában a Chelsea és a Barcelona. Nem békében váltak el egymástól a felek.</p>

Keserű emlékeket idézhet a Chelsea játékosaiban a két csapat ezt megelőző, 2009-es mérkőzése a Stamford Bridgeről. A BL elődöntőjének visszavágóján a 93. percig a londoniak álltak továbbjutásra, ám akkor jött Andres Iniesta, és kibombázta a felső sarkot. Az 1:1 azt jelentette, hogy a Chelsea helyett a Barcelona jutott be a BL-döntőbe, amelyet (a Manchester Uniteddel szemben) meg is nyert. A Chelsea elleni ellentmondásos mérkőzés volt, a Chelsea játékosai meg nem adott tizenegyeseket kértek számon Övrebo játékvezetőn, Didier Drogba lefújás utáni őrjöngését pedig az UEFA eltiltással honorálta.

Kis túlzással a szerdai mérkőzésen akár ugyanazok a játékosok is pályára léphetnek. A Chelsea-ből három (Alex, Anelka, Ballack), a Barcelonából két (Yaya Touré, Eto’o) focista kivételével mindenki maradt a klubjánál azok közül, akik három éve kezdőként kaptak szerepet. Az eltelt évek azonban nem ugyanazt jelentik a két csapatnál, a Chelsea 2009 óta inkább megfakult, a Barcelona viszont érettebbé vált. Az kékek idén már rég nincsenek versenyben az angol bajnoki címért, a nemzetközi porondon pedig azóta sem tudtak felmutatni komoly eredményt – a Barcelona ezzel szemben története legszebb napjait éli. Az ominózus mérkőzés óta a katalánok 13 különböző trófeát nyertek!

Elképesztő Lionel Messi fejlődése is. A kis argentin 2009-ben a BL tavaszi kieséses szakaszában négy gólt szerzett – beleértve a ManU ellen a döntőben fejelt gólt. Idén csak a Leverkusen elleni nyolcaddöntő visszavágóján ötször talált be a kapuba! Az összteljesítményét tekintve is óriási a fejlődés: a 2008/09-es idényben 51 tétmérkőzésen 38 gólig jutott, ebben a szezonban 52/63 a mutatója. Lélegzetelállító. Ha Messi még öt gólt lőne az idei szezon során, akkor azzal megdöntené Gerd Müller megdönthetetlennek tűnő rekordját, a Bayern gólgépe az 1972/73-as szezonban minden klubmeccset számítva 67 találatig jutott.

Az angolok is Messitől tartanak a legjobban, Frank Lampard is tudja, hogy az argentin gyakran megállíthatatlan. „A Barcelonában számtalan veszélyes játékos szerepel, de közülük is kiemelkedik Messi, akit nagyon nehéz tartani. Soha nem láttam még ilyen szinten futballozni senkit. Maradona volt a kedvenc játékosom, de Messi még rajta is túltesz” – áradozott a Chelsea csapatkapitánya a BL idei góllövőlistáját történelmi rekorddal, 14 találattal vezető támadóról.

A negyeddöntőben azonban bebizonyosodott, hogy Messi sem mindenható, az argentin játékos a Milan elleni két meccs során csak tizenegyesből tudott gólt szerezni, s nem hozta a szokásos formáját. Ráadásul az angolok Di Matteo érkezése óta szárnyalnak, az olasz edző parádés mérleget (9-2-1) tudhat magáénak. A kékeket fűtheti a visszavágás vágya, és Andrés Iniesta szerint a Barcelonának nem szabad lebecsülnie az ellenfelet. „A Chelsea azóta tapasztaltabb csapat lett. Még veszélyesebbek, mint 2009-ben, és a közönség tovább erősítheti őket” – mondta a legutóbbi párharcot eldöntő katalán játékos. Meglátjuk.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?