GALÉRIA: Büszkén búcsúzott a kupától a komáromi KFC

Foci
Zsolna |

Emelt fővel búcsúzott a komáromi KFC labdarúgócsapata a Slovnaft Cuptól, miután a nyolcaddöntőben 2:1-s vereséget szenvedett Zsolnán.

 

A komáromi KFC két élvonalbeli csapatot (DAC, Michalovce) kiejtve jutott a legjobb 16 közé a Slovnaft Cupban, holott Radványi Miklós együttese számára egyértelműen a bajnokság jelenti a prioritást az idei szezonban. Erről tanúskodik az is, hogy a tapasztalt nagy öregek, Saláta Kornél és Szőcs László csak a cserepadon kaptak helyett Zsolnán, a kapuban pedig ismét Chmiel kapta meg a bizalmat a bajnokságban gyakrabban védő Bréda előtt.

A komáromiak télen eladták a középpálya motorját, Domonkos Kristófot a rózsahegyieknek, a csatár Tóth Gábor pedig bokamütétje után lábadozik. Nélkülük a KFC nem a legjobb formában kezdte a tavaszi szezont: a bajnokságban két verhető csapat ellen (Bardejov, Slovan B) is csak döntetlenezett. Harmadik helyüket azonban továbbra is őrzik.

A zsolnaiak a vártnál gyengébben muzsikálnak a Fortuna Ligában, a nemzetközi kupaszereplést érő dobogó már gyakorlatilag elúszott, de egy kupagyőzelem még megnyithatja az utat az Európa-konferencialigába.

Galéria

Bátor komáromiak

A nagyjából 300 zsolnai nézőt az első pillanattól kezdve egy magányos, illuminált állapotban lévő szurkoló próbálta meg felrázni. Az egyszemélyes B-közép artikulálatlan éneke betöltötte a stadiont, de csak a 13. percig tudtunk vele szimpatizálni, ekkor ugyanis rákezdett a „Maďari za Dunaj!” rigmusra.

Addigra a zsolnaiak már megszerezték a vezetést, a csapatkapitány Paur teljesen őrizetlen maradt az ötös vonalán és ezt kihasználta – 1:0. A részben tartalékos zsolnaiak erősebbek és gyorsabbak voltak a mezőnyben a komáromiaknál, azt ugyanakkor nem mondhatni, hogy a Duna-partiak csak a védekezéssel törődtek volna. Sőt, a játék idővel teljesen kiegyenlítődött. A 22. percben már 1:1 lehetett volna az állás, Bayemi remek beadása után Petráš gyönyörű kapáslövéssel a kapufát találta telibe. A második nagy vendéglehetőségre a 44. percben került sor, amikor Šimko szöglet utáni fejese csak centikkel szállt mellé.

A második játékrészt is bátran kezdték a komáromiak, bár komolyabb helyzetet nem tudtak kidolgozni. Radványi Miklós, a KFC vezetőedzője valószínűleg így is érezte a lehetőséget az egyenlítésre, mert a 63. percben egy hármas cserét is bevállalt: Szőcs, Pastorek és Rumanský érkezett a pályára Mészáros, Németh és Petráš helyett.

Ezután a hazaiaknak volt egy erősebb fázisa, amit góllal koronáztak meg: a 69. percben Leitner egy szabadrúgás után fejjel megduplázta az előnyt.

Az utolsó 20 percre is maradt komáromi helyzet: a csereként beállt mongol válogatott támadó, Ganbold szépíthetett volna, de Petráš kifogott rajta. A zsolnai kapus a 88. percben már tehetetlen volt a komáromi csapatkapitány, Varga Péter közeli fejesénél – 2:1, az utolsó percekre újra feltámadt a remény, de a hátralevő idő alatt már nem jött össze a bravúros egyenlítés.

A komáromi csapat bebizonyította, hogy játéka megüti a Fortuna Liga alsóházi csapatainak szintjét: a játékosok végighajtották a mérkőzést és a gólon kívül három óriási helyzetük is adódott a Fortuna ligás ellenfél ellen.

Radványi elégedett

A célunkat már rég teljesítettük, élvonalbeli csapatokat akartunk Komáromba hozni a kupában. Ez sikerült, a DAC-ot és a nagymihályiakat ki is ejtettük. Ma is kiegyenlített mérkőzést játszottunk a zsolnaiak ellen, talán még több nagy helyzetünk is volt – értékelt a mérkőzés után Radványi Miklós, a komáromiak vezetőedzője – Volt kapufánk, volt nagy helyzetünk, Ganbayarnak volt egy százszázalékos helyzete is, de a szépítő gólt már túl későn lőttük. Nem mondom hogy elégedetten, de emelt fővel hagyhattuk el a pályát.”

Radványi szót ejtett csapata II. ligás szerepléséről és céljairól is. „Komáromban az 5-6. hely elérését tűztük ki célul. Nem célunk a feljutás. Persze senki sem lenne a feljutás ellen, de amíg nincs stadion, az a fő célunk, hogy felépítsünk egy csapatot. Ha a feljutás lenne a legfontosabb, akkor nem engedtük volna el Domonkos Kristófot Rózsahegyre a télen. Így viszont azt mondtuk, hogy ez egy remek lehetőség számára, és elengedtük. Ahogy láthatták, ma több ügyes focistám is pályára lépett, akiknek játékpercekre van szükségük, és így jövőre megpróbálkozhatunk a feljutással.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?