„Bűnözők prédája lett a foci”

<p>Interjú Novák Tamással, a magyar bundaügyet tárgyaló, Becsengetünk és elfutunk című dokumentumfilm rendezőjével.</p>

Mi adta az ötletet a dokumentumfilm elkészítéséhez?
Kutasi Róbert öngyilkossága. Arra próbáltunk választ keresni, hogy egy futballklub igazgatója miért veti le magát egy toronyház 16. emeletéről. Mert ha ilyet tesz valaki, ha ennyire kétségbeesett lépésre szánja el magát, akkor nyilván súlyos dolgok lehetnek a háttérben, s nemcsak arról van szó, hogy szimplán csalódott a munkatársaiban. Kutasi halála kapcsán rengeteg teória látott napvilágot, jöttek az összeesküvés-elméletek: azért ugrott-e le, mert tisztességes volt, vagy azért ugrott-e le, mert a maffia rákényszerítette? Nehéz kiigazodni a híresztelések között, főleg hogy az utóbbi időben még Németországból is futballbírók öngyilkossági kísérleteiről hallhattunk. Szóval elhatároztuk, hogy utánajárunk ennek az egésznek. S ahogy kezdtük magunkat beleásni a témába, egyre különösebb dolgokkal találkoztunk, nagyrészt persze a mendemondák szintjén, de akkor is borzasztó volt hallani őket. Azokat a komoly neveket. Az is elhangzott, hogy szinte minden fordulóban vannak megbundázott meccsek Magyarországon.

Milyen irányba indultatok el?
Megtudtuk, hogy Vajda György, a Nemzeti Sport újságírója már 2004-ben találkozott a bundamaffia egyik emberével, tehát a sportsajtó elvileg évek óta tudhatott a bűnszervezet magyarországi ténykedéséről. Vajda története dramaturgiailag is megállta a helyét, vagyis filmre vihető sztori volt. Aztán körbekérdeztük a játékosokat, megszondáztattuk a közeget, hogy ki mit mond.

S mit mondtak?
Az első, általános beszélgetésekből az derült ki számunkra, hogy a fogadási csalás régóta jelen van a magyar futballban. S hogy ez a probléma nem új keletű, nemcsak a REAC-ot érinti, mert már 2004-ben itt volt egy újságíró, aki tudott az egészről. De valahogy senki sem foglalkozott vele, nem vették komolyan. Akadtak, akik megpróbáltak tenni valamit – mint Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga egykori elnöke –, de azok általában félre lettek állítva.

Ahogy Szieben László fogalmaz a dokumentumfilmben: ez a fajta furcsa környezet nem volt szimpatikus számára, ezért már nem dolgozik a futballban.
Pontosan. Viszont a csalók továbbra is itt vannak, és rendületlenül működtetik ezt a bizniszt.

A Becsengetünk és elfutunk kétségtelen pozitívuma, hogy a közszolgálati tévében, fő műsoridőben hívta fel a figyelmet erre a témára, s kimondta, hogy létezik ez a jelenség, és nem szűkül le a REAC-ra. A riportfilm negatívuma: egyetlen konkrétum sem hangzik el, a nevek kisípolva, a hangok eltorzítva, az arcok kikockázva. Ennek mi az oka?
Hezitáltunk, hogy meddig mehetünk el. Aztán beszéltünk egy ügyvéddel, s úgy döntöttünk, neveket nem említünk a filmben, nehogy pereskedés legyen a vége. A futballistákat egyébként is nagyon nehezen lehet szóra bírni erről a témáról, s akkor is csak általánosságokat mondanak. A leggyakoribb az, hogy egyáltalán nem nyilatkoznak. Vagy nyilatkoznak, de csak akkor, ha kikapcsoljuk a kamerát. Off record. Olyankor viszont egészen hajmeresztő dolgokat mondanak.

Hány szakmabelit szólaltattatok meg a forgatás során?
Harminc-negyven emberrel beszéltünk, a felvett anyag 50–60 óra. Ezen kívül több tucat olyan személy volt, aki nem akart nyilatkozni. Vagy teljesen passzívak voltak. A klubvezetőket például nem érdekelte, hogy melyik játékosuk lehet benne a fogadási csalásokban.

Hogyan sikerült felkutatni a Szerbiában élő Kareszt, a balkáni bundamaffia egykori magyarországi közvetítőjét?
Semmilyen újságírói bravúr nem kellett hozzá. Egyszerűen csak szerencsénk volt. Szerencsénk volt azzal is, hogy Karesz a kamera előtt mondta el, 2001 és 2005 között hogyan működött a bundamaffia Magyarországon. Hihetetlen dolgokat mesélt.

Ez a szerbiai informátor egy bűnöző, s nemcsak azért, mert benne volt a bundamaffiában, hanem mert voltak egyéb bűnügyei is. Szavahihető egy ilyen ember? Hiteles, amit mond?
Előfordult, hogy rosszul emlékezett egy-egy mérkőzés végeredményére. Vagy rossz helyszínt említett. Ezekre rájöttünk, amikor ellenőriztük az általa elmondottakat. De Vajda György is említi, hogy annak idején előre megmondta a meccsek kimenetelét. Én pedig csak annyit tettem, hogy megszólaltattam a filmben ezt az embert. A neveket utóbb kisípoltuk, de ha másról nem is, legalább a bundamaffia működési mechanizmusáról képet kaphattunk.


Novák Tamás (Fotó: Somogyi Tibor)

Az nem fordulhatott elő, hogy Karesz szándékosan dobott fel valakiket, mert be akarta sározni őket?
Inkább azt tartom elképzelhetőnek, hogy a maffia annak idején pénzt adott valamelyik focistának, hogy intézze el a bundát egy adott meccsen, de az a focista nem szervezett be senkit, hanem egymaga végezte el a melót, mert senkivel sem akart osztozni a pénzen. Viszont a maffiának felsorolt további három kamu nevet. Ilyesmi elméletileg előfordulhatott.

Volt egy meggyanúsított játékos, aki vállalta a szereplést ebben a filmben: Torma Gábor, a REAC csapatkapitánya ártatlannak vallotta magát. Tőle mit tudtatok meg?
Megdöbbentő őszinteséggel beszélt az egészről. Említett egy meccset, ahol két gólt lőtt, mégis lecserélték, s végül 5–3-ra kikaptak. De találkoztunk egy másik gyanúsítottal is, aki azt válaszolta, csak akkor nyilatkozik, ha fizetünk neki. Oké, mondom, és mennyit fizessünk, ötvenezer vagy százezer forintot? Azt felelte, hogy egymilliót. Mondtam, hogy ez nem fog menni, de megkérdeztem tőle, milyen infót árulna el nekünk egymillióért. Azt mondta, részletesen elmeséli, miként működött az egész rendszer az ő klubjánál.

A futballközeg tisztában van azzal, hogy ilyen léptékű a fogadási csalás?
Aki egy kicsit is őszintébb volt, az bevallotta, hogy tud erről. De ha a csalóknál rákérdeztünk, azonnal tagadtak, és perrel fenyegetőztek.

Miért győzhette le a bunda a futballt?
Talán azért, mert az állam magára hagyta ezt a sportágat, így a fogadási maffia könnyen rá tudott telepedni, hiszen hozta a pénzt. De az is lehet, hogy a foci útja egyébként is ebbe az irányba haladt volna. Nem tudom. Az viszont egyértelműen kiderült számomra, hogy ez a közeg elképesztően romlott. Bűnözők prédája lett a foci.

Mi volt számodra a legnagyobb csalódás?
Az, hogy a futballisták válogatott meccset is képesek eladni. Elhangzott olyan játékosok neve, akikről sosem feltételeztem volna semmi rosszat. Kis túlzással már ott tartunk, hogy nem az a kérdés, ki bundázott, hanem az, hogy ki nem.

Az egyik gyanúsított, H. Gábor úgy nyilatkozott a Hír TV-nek a bíróság folyosóján, hogy Magyarországon 500 olyan labdarúgó van, mint ő. Túlzott?
Ezt nemcsak H. Gábor állítja, hanem mások is. Induljunk ki abból, hogy Karesz füzetében hatvan név szerepelt. S az csak a balkáni vonal által beszervezett játékosok listája volt. Akkor próbáljuk meg elképzelni, hogy összesen hányan lehettek érintve.

Megváltozott a focihoz való viszonyod, a futballról alkotott képed?
Leutaztunk Szerbiába, hogy elkészítsük a riportot Karesszal, s mire visszajöttünk, bennem nem egy és nem két világ omlott össze, hanem minden.

Létezik még tiszta futball?
Amikor belekezdtünk, azt a tanácsot kaptam, hogy olvassam el Declan Hill kanadai oknyomozó újságíró könyvét a futballbundáról (Declan Hill: Bunda. Futball és szervezett bűnözés – a szerk.). Nagyszerű könyv, döbbenetes dolgokat ír le a szerző, zárszóként pedig kijelenti, hogy nem hisz többé a profi fociban. Haverokkal labdázni, az még jöhet. De a profi futballt már behálózta a maffia. Ez talán túlzás, gondoltam akkor. Most már belátom, hogy igaza volt. Profi futball, ahol a pályán dől el az eredmény? Ugyan már, hagyjanak békén az ilyesmivel. Engem ne nézzenek hülyének!

Gazdag József

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?