Buffon is tagja az olasz válogatott keretének

buffon
Róma |

Gianluigi Buffon, a Juventus 40 éves kapusa is tagja az olasz labdarúgó-válogatott 26 fős keretének az Argentína és az Anglia elleni barátságos mérkőzések előtt.

Miután az olaszok novemberben elveszítették a svédek elleni párharcot a világbajnoki pótselejtezőben, és hatvan év után nem jutottak ki a tornára, a világbajnok kapus könnyek között bejelentette, hogy nem szerepel többet a nemzeti csapatban.

Két héttel később közölte, mégsem vonul vissza a válogatottságtól, csupán szünetet tart, február 27-én pedig már úgy fogalmazott, újra kész szerepelni hazája legjobbjai között, amennyiben meghívót kap a következő mérkőzésekre.

Kapcsolódó cikkünk

Az olaszokat Gian Piero Ventura szövetségi kapitány novemberi lemondása után ideiglenesen Luigi Di Biagio irányítja, aki a korábbi sajtóhírekkel ellentétben ugyanakkor mégsem hívta be szombaton kihirdetett keretébe Mario Balotellit, aki 2014-ben volt legutóbb válogatott.

Az Argentína elleni meccsre jövő pénteken Manchesterben, az Anglia elleni találkozóra pedig négy nappal később a londoni Wembley Stadionban kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?