Budapesti Fed-kupa-döntő: Schmiedlováék Williamsék ellen

Karolína Schmiedlová

A címvédő francia, illetve az orosz csapat lesz a magyar női teniszválogatott ellenfele a Fed-kupa budapesti döntőjében. A szlovák válogatott a spanyolokkal és az amerikaiakkal került egy csoportba. 
 

Az már a keddi sorsolás előtt eldőlt, hogy Belgiummal, Svájccal és Szlovákiával biztosan nem találkoznak a házigazdák a csoportmérkőzések során, mivel ez a három csapat a Fed-kupa-ranglista alapján egy kalapba került a magyarokkal. A Szépművészeti Múzeumban tartott sorsoláson a nemzetközi szövetséget (ITF) vezető David Haggerty mellett jelen volt a Fed-kupa nagyköveteként Billie Jean King amerikai teniszlegenda, aki egyesben, párosban és vegyes párosban összesen 39 Grand Slam-trófeát gyűjtött. 

David Haggerty közölte, izgalmas hétnek néznek elébe áprilisban Budapesten, amely ideális helyszíne lesz a tornának, és a játékosok mellett a szurkolók is szeretik a várost.

Kapitánygondok

Az ünnepségen a magyar junior női együttes segítségével sorsolták ki a csoportokat, Juhász Gábor szövetségi kapitány együttese az A csoportban küzd majd meg a tavalyi döntőben az ausztrálokat legyőző franciákkal, valamint az oroszokkal.

„Mi már azzal nyertünk, hogy otthont adunk a döntőnek ebben a csodálatos városban. Jóslatokba nem bocsátkoznék, mert a női teniszben bármi megtörténhet. Két egyes és egy páros összecsapás dönt majd a párharcokban, nálunk pedig Babos Tímea személyében párosban egy világbajnok játszhat. Nem tűztünk ki konkrét célokat, nem véletlenül a harmadik kalapból húztak ki minket” – mondta Juhász Gábor, hozzátéve, hamarosan megkezdődik az egyeztetés a csapattagokkal, akik jelenleg szerte a világban versenyeznek. 

Juhászt nemrég választottak meg a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) főtitkárának, ezért benyújtotta lemondását a női válogatott szövetségi kapitányaként, hogy főtitkári feladataira tudjon fókuszálni. A szövetség elnöksége még nem döntötte el, hogy elfogadja-e a szövetségi kapitány lemondását. 
A francia csapatban valószínűleg ott lesz Babos Tímea párostársa, Kristina Mladenovic.

GS-győztesek ellen

A szlovák válogatott a nagyon nehéz, C csoportba került. Az amerikaiakkal és a spanyolokkal kell megküzdeniük. Az előbbinek a tagja a friss Australian Open-döntős Garbine Muguruza és Carla Suárez Navarro, az utóbbi válogatottban pedig ott van a friss AusOpen-bajnok Sofia Kenin és Serena Williams is.

„Látva a konkurenciát, nem igazán volt számunkra választási lehetőség. Olyan helyzetből utazunk Budapestre, hogy mi csak meglepetést tudunk okozni. Az első kalapból az amerikaiakat kaptuk, amely a világ legerősebb csapatai közé tartozik. Számos remek játékosuk van egyesben és párosban is. A második kalapból pedig a spanyolok jutottak. Fontos kérdés, hogy velük tart-e a döntőre Garbine Muguruza. Ő egy olyan játékos, aki a különbséget jelentheti. Ha nem jön, akkor nő az esélyünk ellenük. Mindenesetre óriási kihívás lesz a döntő, nagyon jó lehetőség lesz a játékosaimnak, hogy a világelittel játszanak. Mindegyik meccsre felkészülünk, és remélem, a lehető leghosszabb felkészülést tudjuk majd megszervezni a döntő előtt” – értékelte a sorsolást Matej Lipták, a szlovák válogatott szövetségi kapitánya. 

18 millió dollár

A Papp László Sportarénában sorra kerülő 12 csapatos fináléba – amelynek jövőre és 2022-ben is Budapest ad otthont – az amerikai, a fehérorosz, a svájci, az orosz, a német, a belga, a szlovák és a spanyol gárda a kvalifikációból jutott tovább, míg a magyarok a rendező jogán, az ausztrálok és a franciák tavalyi döntősként, a csehek pedig szabadkártyával szerepelnek. A négy csoportgyőztes jut be az elődöntőbe, a párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak majd. A szövetségi kapitányoknak tíz nappal a torna előtt kell leadniuk a csapatnévsort. 

Az ebben a formában idén bemutatkozó döntő összdíjazása 18 millió dollár, melyből 12-t a játékosok kapnak, hat pedig a szövetségeknek jut.

(MTI, TASR)

Érdekes

A Fed-kupa-döntő csoportjai

A csoport: Magyarország, Franciaország, Oroszország
B csoport: Ausztrália, Fehéroroszország, Belgium
C csoport: Egyesült Államok, Spanyolország, Szlovákia
D csoport: Csehország, Németország, Svájc

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?