Brian Orser: „Csak meg kell érteni a rendszert”

A szlovák fővárosban egykori versenytársával, Jozef Sabovčíkkal is találkozhatott. Hogyan emlékszik azokra az időkre, amikor még egymás ellen versenyeztek?

Inkább barátok voltunk, mint ellenfelek. Először az 1981-es vb-n találkoztunk, az 1984-es olimpia alatt már jó barátokként versenyeztünk, Scott Hamilton, én és Jozef. A 83-as szezon végén ugyanis együtt turnéztunk, Garmischban voltunk, hógolyóztunk, szórakoztunk. Mindhárman éremesélyesnek számítottunk az olimpián, és végül mindhárman ott is voltunk a dobogón. Ez nagyszerű volt, és továbbra is barátok maradtunk, sok show-ban szerepeltünk együtt. 1985-ben én szponzoráltam Jozefet, hogy ki tudjon jönni Kanadába. Az én vendégem volt, segítettem neki a papírokat elintézni. Nálam lakott. Én voltam az olimpiai ezüstérmes, ő meg a bronzérmes, de én nem ezt láttam benne. Úgy vettem, hogy eljött hozzám egy barátom, akivel együtt töltöttük a nyarat, együtt edzettünk, remekül éreztük magunkat. Azóta is jó a kapcsolatunk. Az a jó a korcsolyában, hogy az útjaink gyakran keresztezik egymást.

Sabovčík jelenleg gyerekeket edz, és azt állítja, ebben az új pontozási rendszerben az edzőnek zsebszámológéppel kell állnia a jégen. Ön kiválóan ki tudja aknázni a jelenlegi pontozási rendszerben rejlő lehetőségeket. Mit gondol Sabovčík állításáról?

Csak meg kell érteni a rendszert, és nem szabad semmit sem elsietni. Kiskortól kezdve kell foglalkozni a korcsolyázókkal, vagy ha később érkeznek, vissza kell menni velük az alapokhoz. Egy jó korcsolyázónak, egy bajnoknak lesz türelme ehhez. Fontos, hogy megtalálják az egyensúlyt, megerősítsék az alapkorcsolyázó-tudást. Ha ez megvan, akkor elkezdhetünk számolni, hogy hány pontot szerezhetünk, és hogyan szerezhetjük ezt meg. Mert ez nemcsak az egyes elemekért járó pontokról szól, hanem a második pontszámról, a komponensekről is. Ha már van egy korcsolyázód, akinek jó az alapkorcsolyázása – ehhez pedig idő kell, több évbe telik –, akkor jönnek az eredmények. Akkor már csinálhatsz egy vagány koreográfiát, mert megvan bennük a lendület, egyensúly, erő, könnyeden siklanak a jégen. De ezt elérni nagyjából két év. Javi esetében egy ötéves projektről beszélhetünk. Ma már konzisztensen korcsolyázik. Nem vagyunk tökéletesek minden egyes edzésen, de hosszú utat tettünk meg az első naptól kezdve, amikor megérkezett… Elkésett. Lusta volt. Motiválatlan. Mi viszont mind hittünk benne, és ő is hinni kezdett magában. Rájött, hogy amit akarok tőle, az tulajdonképpen nem is olyan nehéz.

Mi a különbség edzői szemszögből, ha egy korcsolyázó egészen fiatalon kerül önhöz, vagy ha később jön?

Ha szeretnek korcsolyázni, ha szeretnek dolgozni, ha szenvedélyesek, készek arra, hogy tanuljanak, akkor nem számít, hány évesek, és milyen eredményeket értek el korábban. Foglalkozom felnőtt versenyzőkkel, és vannak egészen fiatal tanítványaim is, de hogy őszinte legyek, nem biztos, hogy azon a szinten én vagyok a legjobb edző. Szerencsére a jégpályánkon vannak olyan szakemberek, akik ideálisak erre. Van egy tanítványom, most töltötte be a tizenegyet. A korosztályában megnyerte az országos bajnokságot, gyönyörű a tripla axele és a négyfordulatos salchowja. Minden triplát tud, tripla-tripla kombinációkat ugrik, nagyszerűek a forgásai, és roppant muzikális. Egy ragyogó csillag. De két évet kell még várnunk, hogy a juniorok között versenyezhessen. El akarom őt kísérni a pekingi olimpiáig, aztán meglátjuk, hogyan tovább. Mert ez a munka testileg és lelkileg is megterhelő.

Jelenleg a világ három legjobb férfikorcsolyázójából kettő az ön tanítványa: Juzuru Hanju és Javier Fernández. Úgy tűnik, ők teljesen eltérő karakterek.

Tényleg azok. Teljesen mások, de szerintem nekem ezáltal könnyebb. Jó csapattársak, barátságosak egymással a jégen, és tisztelik egymást. Nem járnak együtt moziba vagy bulizni, mert Juzu nem az a típus, ő inkább otthon marad tanulni, mert egyetemre jár. Különböző a stílusuk, a vérmérsékletük, s mindkettejüket jól kell ismernem. Tudnom kell értelmezni, éppen hogyan érzik magukat. Minden tanítványomnak hangsúlyozom, hogy a kommunikáció kulcsfontosságú. Ha valami nem tetszik nekik, akkor azt meg kell mondaniuk nekem, és ha nekem nem tetszik valami, akkor azt nyilván megmondom nekik. El kell mesélniük, mi zajlik az életükben, hogy ne kelljen találgatnom. Arra nincs időm. Meg kell állapítani a problémát, aztán igyekezni kell orvosolni. Egyébként különböző a beosztásuk, néha együtt korcsolyáznak, máskor külön vannak.

Juzuru Hanjuval kapcsolatban keringett egy történet, hogy amikor Torontóba ment, alig értett angolul, de ez csak később derült ki…

Igen, mert folyton bólogatott, és folyton azt hajtogatta: „Yeah, yeah, yeah. Yeah, yeah, yeah.” Azóta tudom, hogy a „Yeah, yeah, yeah” azt jelenti: NEM.

Nehéz volt az elején kommunikálni vele?

Nagyon. Most már nyugodtan meg tudom kérdezni tőle: „Juzu, biztos vagy benne, hogy érted, amit mondok?” Mert előfordul, hogy azt mondom, ugorjon egy flipet, erre ő csinál egy rittbergert, de azért végig bólogatni fog. Most már jobban beszél angolul, úgyhogy könnyebb a kommunikáció, és most már az is természetes, hogy megkérdezem, mindent megértett-e.

Tolmács segítségét is igénybe vette a kezdetekkor?

Nem. De a műkorcsolya nyelve univerzális. A technikai dolgokat nem nehéz megbeszélni. Akkor bonyolultabb a helyzet, amikor a stratégiákról, tervekről van szó. Mindent el akarok magyarázni nekik, hogy értsék, miért éppen így vagy úgy edzünk egy adott napon.

Mennyire fontos önnek, hogy a tanítványai átlépjék a százpontos határt a rövidprogramban és a kétszáz pontos határt a kűrben?

Úgy tűnik, ez az idei szezon fő motívuma. Juzuval kezdődött az NHK Trophyn, aztán a Grand Prix-döntőben, de ott Javi is nagyot korcsolyázott, és a kűrben 200 pontnál többet kapott. Sajnos, ő ott egy kicsit Juzu mesteri teljesítményének az árnyékában maradt, de azt gondolom, Pozsonyban valami hasonlót várhatunk tőle. (Az interjú a kűr napjának délelőttjén készült, és bár Fernández nem volt hibátlan az esti kűrben, így is 200,23 pontot kapott a produkciójára – a szerk. megj.) Tíz nappal az Eb előtt nagyon nehéz időszakunk volt, nem ment jól az edzés, volt is köztünk egy érzelmektől túlfűtött beszélgetés. Nem üvöltöztünk vagy kiabáltunk, csak Javi nagyon ideges volt, és félt is. De az a lényeg, hogy ezt ki tudja fejezni, meg tudja fogalmazni, és képes realistán értékelni. Így lehet túllépni az ilyen helyzeteken.

Javi és Juzu inspirálja egymást?

Rendkívüli módon, és nagyon tisztelik egymást. Ha együtt edzenek, és Javi elesik, Juzu pedig éppen arra korcsolyázik, akkor megáll és felsegíti. A szezon elején Javi a kűrrel küzdött, főleg az utolsó 45 másodperccel, ami tényleg gyilkos, Juzu pedig ott állt a többi korcsolyázóval és edzővel, és végig tapsolt meg kiabált: „Gyerünk Javi, gyerünk Javi!” De ez fordítva is működik. Ha Juzu elesik, Javi felsegíti. Amikor az idei szezon előtt Juzu a kűrben a három négyfordulatost gyakorolta, a harmadik közülük, azaz a második négyfordulatos toeloop sehogy sem akart összejönni. Egyszerűen képtelen volt megtalálni a ritmust. A végén már megkérdezte Javit is: „Javi, hogyan tudod te megugrani a harmadik quadot?” Javi pedig így felelt: „Juzu, csak zárd ki a tudatodból. Ne gondolkodj rajta. Csak lélegezz, aztán csináld, ne gondolkodj!” És ezután kezdtek sikerülni Juzunak az ugrások. Szóval nagyon jól dolgoznak együtt. Azt gondolom, ez egyfajta kényelmet is jelent számukra: ha valaki olyan mellett edzel, akivel majd együtt fogsz menni a nagy versenyekre, az olimpiára, a vb-re, akkor jó érzés, hogy van melletted egy ismerős, aki ugyanazon megy keresztül, mint te.

Javi Pozsonyban arról is beszélt, elképzelhető, hogy hamarosan eltűnnek a triplák a műkorcsolyából, de az is, hogy a nemzetközi szövetség hoz egy olyan szabályt, hogy egy kűrben csak három négyfordulatost lehet ugrani. Ön szerint merre veszi az irányt a sportág?

Egy napon tényleg eltűnhetnek a triplák. Az emberek elaléltak a tripla axelektől az én időmben, a sajtó is megőrült értük. Ugrottam egy tripla axelt az edzésen, és mindenki lázba jött! Most pedig ez teljesen természetes, megszokott dolog. Elképesztő, mennyi minden történt huszonöt év alatt. Szóval, ki tudja, mi fog történni a következő huszonöt évben?