Botka és Csercseszov is a vereség okait keresték

Sagal-Böde

A labdarúgó NB I 26. fordulójában hiába vezetett a Paks otthonában a Ferencváros, végül pont nélkül távozott az élvonal legjobb formában lévő csapatától.

A bajnoki címvédő zöld-fehérek előnye immár csak hat pont a Kecskemét előtt. Az újonc az idén hullámzó teljesítményt nyújtó Puskás Akadémia otthonában roppant magabiztos 3:0-ás győzelmet aratott. A KTE vezetőedzője, Szabó István a tőle megszokott módon nagyon reálisan értékelt. „A Puskás Akadémia sűrű héten van túl, nagy távolságokat tett meg ezalatt, volt ebben egy érzelmileg magasabb szintű kupameccs is. Számítottunk rá, hogy friss játékosokat vetnek be, akik viszont kevésbé vannak játékban. Ez ma döntő volt, illetve az is, hogy a meccs első percében a szerencse is velünk volt. Utána ötletesen, kreatívan, jól játszottunk, nagyszerű teljesítmények voltak a támadósorban. Horváth, Banó-Szabó és Szuhodovszki  is zseniális teljesítményre volt képes, de ez igaz az egész csapatra. A frissesség, az egész hetes felkészülés most győzni tudott a fáradtság és a tompaság ellen, ez ma döntőnek bizonyult. Gratulálok a Puskásnak az eddigi szerepléséhez, de ma megérdemelten nyertünk” – utalt a meccs eleji felcsúti helyzetre a tréner, amikor a kapufáról a gólvonal elé pattant Favorov lövése.

A Ferencváros így annak tudatában lépett pályára, hogy tovább csökkenhet a hátránya. Ezt viszont, úgy tűnt, néhány játékos nem vette elég komolyan, legalábbis Botka Endre nyilatkozata alapján. „Sokkal jobban kellett volna játszanunk. Abból, amit elterveztünk, nem sokat tudtunk megvalósítani, nagyon sokat kapkodunk mostanában. Felelősséget kell vállalni a játékosoknak, ami az utóbbi meccseken hiányzott. Néhányan nem érzik át annak a súlyát, hogy a Kecskemét egyre közelebb jön hozzánk. Lehet, azt hisszük, hogy kimegyünk a pályára és meglesz a mérkőzés, ezen illene változtatni” – mondta az M4 Sport kamerája előtt a válogatott hátvéd, aki kiemelte, hogy szerinte nem a kiállítás volt a vereségük fő oka.

Sztanyiszlav Csercseszov a média képviselői előtt nem illette ennyire erős kritikával futballistáit. „Hasonló mérkőzésre készültünk, tudtuk, mire számíthatunk a Pakstól. Jól kezdtünk, sikerült gólt szereztünk, utána szerencsétlen tizenegyest és gólt kaptunk. Nehéz megmondani, mi volt az oka, hogy nem sikerült jól folytatni. Tíz játékossal is küzdött a csapat, sajnos ennél több nem jött össze. Ilyen a foci, a megnyert és az elvesztett pontokat is magunknak köszönhetjük” – értékelt a meccs utáni sajtótájékoztatón a Fradi mestere.

OTP BANK LIGA, 26. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC–Debreceni VSC 0:1 (0:0)
Mezőkövesd, 2126 néző. Gólszerző: Dreskovic (55.). Jv.: Andó-Szabó. Sárga lap: Prudnyikov, ill. Lagator. Piros lap: Lagator (62.) – Debrecen.

Puskás Akadémia FC–Kecskeméti TE 0:3 (0:1)
Felcsút, 1810 néző. Gólszerzők: Horváth K. (6., 55.), Szalai (50.). Jv.: Derdák. Sárga lap: Posztobányi, Van Nieff, ill. Szalai.

MOL Fehérvár FC–Újpest FC 0:0
Székesfehérvár, 4953 néző. Jv.: Pintér Cs. Sárga lap: Kodro, Csongvai, ill. Hall.

Paksi FC–Ferencvárosi TC 3:2 (1:1)
Paks, 4280 néző. Gólszerzők: Varga B. (36., 55., a második 11-esből), Papp (70.), ill. Zachariassen (23.), Botka (56.). Jv.: Karakó. Sárga lap: Kinyik, Balogh, ill. Abena, Kovacevic, Lisztes, Botka. Piros lap: Abena (66.) – Ferencváros.

Vasas FC–Budapest Honvéd FC 0:1 (0:0)
Új Illovszky Rudolf Stadion, 1984 néző. Gólszerző: N. Lukics (85.). Jv.: Berke. Sárga lap: Otigba, Iyinbor, Holender, Balogh N., ill. Lovric.

ZTE FC–Kisvárda Master Good 0:0
Zalaegerszeg, 1682 néző. Jv.: Bogár. Sárga lap: Szalay, Kovács B., Huszti, Tajti, ill. Spasic, Navratil, Ötvös.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?