Bősön betelt a rajtlista a futásra

Bősifutók

Tizedszer rendezik meg, de első alkalommal fordul elő, hogy jóval az előnevezések lezárását megelőző napokban betelt a rajtlista, 200 futó és kocogó jelezte részvételét a külföldön is népszerű Bősi Futáson. 

„A felfokozott érdeklődés versenyünk szervezési színvonalának, a remek hangulatnak, a szíves vendéglátásnak köszönhető. 200 egyedi érem készült, nem áll módunkban bővíteni a szombati rajtlistát. Amennyiben a jelentkezők közül valaki nem nevezne, akkor beugróként utólag is elfogadunk nevezéseket. A versenyközpont a helybeli Amadé László Alapiskolánál van, a rajtra s a célba futásra is itt kerül sor. Természetesen Szlovákiából lesznek a legtöbben, de Magyarországról, Csehországból is várunk sportolókat. Ezúttal is a rendszeres testmozgás népszerűsítésére, ezen belül is a legifjabbak aktivizálására összpontosítunk. A gyerekektől nem kérünk rajtdíjat. A legapróbbak (5 éves korig) 100, a 6–9 évesek 500 méteren, a 10–15 esztendősök pedig 1 kilométeren próbálhatják ki magukat. Mindegyiküket éremmel várjuk a célban. A dobogós helyezetteket serleggel jutalmazzuk. A gyermekfutamok egyébként 9 órakor kezdődnek. A hagyományoknak megfelelően a felnőttek 5 és 10 kilométeren küzdenek a győzelemért. Az 5 km rajtjára 10.15-kor, a 10 kilométerére pedig fél 11-kor kerül sor. A versenyre való bemelegítést Rákóczi Ramóna vezényli le. Ami az útvonalat illeti, ezen nem változtattunk. Szakaszonként aszfalt, beton, erdei földút, köves határút váltja egymást” – avatott be a részletekbe a főszervező Király Mátyás, a Bősi Futóklub elnöke.

Az előrejelzés alapján a megmérettetés napján harminc fok körüli hőmérséklet várható „A résztvevők három frissítőállomáson pótolhatják a folyadékveszteséget, de zenei aláfestést is tervezünk. Az abszolút győzteseket különdíjjal jutalmazzuk. A 10 km-es táv nemenkénti legjobbját városunk polgármesterének serlegével, az 5 km-es táv leggyorsabb férfi és női versenyzőjét futóklubunk kupájával jutalmazzuk. A versenytávok korosztályonkénti, nemenkénti dobogós helyezettjei ugyancsak serleggel távoznak a megmérettetésről. A legeredményesebb bősieket is díjazzuk. Mindenkit üdítővel, frissítővel várunk. Az apróságok ismét birtokukba vehetik a légvárat. A jubileumi Bősi Futás eredményhirdetésére ezúttal színpadon kerül sor. Egy meglepetéssel is készülünk. Természetesen mindenkit szeretettel várunk” – invitálta a mozgás szerelmeseit és a nézőket a csallóköziek hagyományos nyár végi erőpróbájára Király Mátyás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?