BL: Kedden érkezett Hanckoék új edzője, szerdán legyőzték az AC Milant

Paixao.Hancko_20250212

A labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján debütált a Feyenoord kispadján Pascal Bosschaart, aki azonnal sikerre vezette csapatát. Dávid Hancko végig a pályán volt és csapatkapitányként fejezte be a mérkőzést.

A rotterdami klub hétfő este jelentette be, hogy befejezték a közös munkát Brian Priskével. A dán szakember a Liverpoolhoz távozó Arne Slot helyét vette át a nyáron. A döntés azért is volt meglepő, mert a Feyenoord négy nyeretlen bajnoki után a szombaton 3:0-ra nyert a Sparta Rotterdam ellen. Mindeközben a piros-fehérek továbbjutottak a holland kupában, a BL-ben pedig 3:0-ra legyőzték a Bayern Münchent és ugyan csúnyán, 6:1-re kikaptak a Lille otthonában, de bejutottak a sorozat rájátszásába. 

A bajnoki ötödik hely azonban valóban nem mutat túl jól…

Kedden reggel a klub jelentette, hogy az addig az U21-es csapatot vezető Pascal Bosschaart veszi át a csapat irányítását. A 44 éves holland szakember ezt követően megtartotta első edzését, majd részt vett a szerdai AC Milan elleni Bajnokok Ligája találkozót felvezető sajtótájékoztatón. A tréner ott elmondta, hogy egyelőre még büszkeséget és örömöt sem érez, hiszen nincs erre ideje, minden pillanatban az olasz sztárcsapat elleni mérkőzésre és csapata felrázására fókuszál.

Bosschaart_20250212

Ez utóbbi pedig nagyon jól sikerült, hiszen a holland csapat a 3. percben Paixao révén gólt szerzett. A szakadó esőben a bal oldalról, a 16-os bal vonaláról laposan meglőtt labda ugyan kicsit megpattant az ötösön belül, de a világ legjobb kapusai közt emlegetett Maignannak védenie kellett volna azt. Az AC Milan csapatkapitánya azonban bevédte a lövést, 1:0.

Az első félidőben a nagy kedvvel játszó Paixao a felső lécet is eltalálta, de az eredmény sem akkor, sem a szünet után nem változott. Az olaszok csereként vetették be a mindössze 16 éves Francesco Camardát is, míg a kezdőjükben ott volt az a Santiago Gimenez, aki január 29-én még a Feyenoord színeiben talált be a BL-ben.

„Szorosan fogtam őt végig, mert jól tudom, hogy azt nagyon nem szereti. Jól dolgoztunk együtt a védelemmel és sikerült minden próbálkozását blokkolnunk – mondta volt csapattársáról a hollandok szlovák válogatott belső védője, Dávid Hancko. – Fantasztikus meccset játszottunk. Jól felkészültünk és ma elöl és hátul is jó teljesítményt nyújtottunk. 

Jó volt a letámadásunk és pont azt csináltuk, amire készültünk. 

A szurkolók is csodásak voltak, most pedig következetes munkára van szükségünk, hogy a jövő héten is sikeresen legyünk” – tette hozzá a futballista, aki a 79. perctől, Timber lecserélése után, csapatkapitányként vezette csapatát.

Hancko_20250212

Az új vezetőedző boldogan nyilatkozott a lefújás után. „Volt egy tervünk. Ezen kicsit módosítottunk, de megvolt az alap. Nagyon jól védekeztünk, nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, de ez csak az első lépés volt. A játékosok megmutatták, hogy tudnak futballozni. Nagyon remélem, hogy képesek leszünk a fejlődésre. Nagyon boldog és büszke vagyok” – foglalta össze érzéseit Bosschaart, akinek sok sérülés is nehezítette a dolgát.

29 meccs, 29 gól
Harry Kane_20250212

Harry Kane újra villant

A Bayern München ugyan már a 25. másodpercben hátrányba kerülhetett volna a Celtic otthonában. Ám Kühn lövésénél a Neuer előtt zavaró Idah lesen volt, így nem adták meg a találatot. Ezt követően azt hozták a bajorok, amit elvártak tőlük. Az első félidő végén Olise, a második elején Kane talált a kapuba. A hajrában Maeda révén szépített a skót csapat és ugyan mindent bevetett az egyenlítésért, de nem tudott újabb gólt szerezni. 

A Bayern angol válogatott csatára Harry Kane továbbra is megállíthatatlan. A bajnokságban 19 mérkőzésen 21 gólnál jár, a kupában 2 meccs 1 gól a mérlege, a BL-ben pedig 8 találkozón 7. alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Érdekesség, hogy a 31 éves támadó még így is csak a 6. a Bajnokok Ligája góllövőlistáján, amelyet a 10 gólos dortmundi csatár, Serhou Guirassy vezet.

A játéknap korai mérkőzésén a Club Brugge egy hosszabbításban szerzett tizenegyesgóllal tudott győzni az Atalanta ellen. Az olaszok hevesen tiltakoztak a szigorú síppal befújt büntető után, de nem jártak sikerrel. A 94. percben értékesített tizenegyes után a vendégek mestere, Gian Piero Gasperini azonnal beviharzott az öltözőbe, pedig még akár egyenlíthetett is volna csapata egy utolsó utáni perces góllal. 

„Hallgatva a játékosokat, az edzőket, mindenkinek más elképzelése van a szabályokról. A tragédia az, hogy mindenki arra játszik, hogy valahogy kiharcoljon egy tizenegyest, vagy egy sárga lapot. A futball rossz irányba halad, ennek már semmi köze a sporthoz. El kell ezt fogadnunk, de már kezdem nem érteni a szabályokat. 

Mindenkinek úgy kell futnia, mint egy pingvinnek, hogy a kezei a teste mellé vannak tapasztva, de még ugrania is úgy kell egy játékosnak, mint egy pingvinnek. 

A szabályok egyre távolabb állnak attól, amit a játékosok gondolnak – idézte a Sky Italia az olaszok trénenérét, aki persze a játékról is beszélt. – Rosszul kezdtünk, de tudtunk javulni. Nem lehetünk mindig a legjobb formában, az ellenfelet is számításba kell venni. A második félidőben a legnagyobb helyzet a miénk volt, de végül kikaptunk” – jelentette ki Gasperini.

Nilsson_20250212

A játéknap negyedik találkozója is tartogatott izgalmakat, hiszen miután a Benfica előnybe került Monaco otthonában, a hercegségi csapat emberhátrányba is került. Ezek után nagyobb is lehetett volna a különbség, de a hazaiak kapusa és védői mindent bevetettek, hogy megóvják kapujukat a góltól.

Eredmények

Bajnokok Ligája, a nyolcaddöntőbe jutásért, 1. mérkőzések

Celtic FC (skót)–Bayern München (német) 1:2 (0:1)
Gólszerzők: Maeda (79.), illetve Olise (45.), Kane (49.) 

Feyenoord (holland)–AC Milan (olasz) 1:0 (1:0)
G.: Paixao (3.) 

AS Monaco (francia)–Benfica (portugál) 0:1 (0:0)
G.: Pavlidisz (48.) piros lap: Musrati (52., Monaco) 

Club Brugge (belga)–Atalanta (olasz) 2:1 (1:1)
G.: Jutgla (15.), Nilsson (94., tizenegyesből), illetve Pasalic (41.)

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?