Mbappé megszerezte 50. gólját, majd megsérült
BL: Gulácsiék hatodjára is pont nélkül, Mbappé jubilált és megsérült
Hatodszorra is pont nélkül marad az RB Leipzig, Mbappé komoly mérföldkőhöz érkezett, majd megsérült, az Inter pedig a kaput sem találta el Leverkusenben. Körképünk a Bajnokok Ligája főtáblájának kedd esti mérkőzéseiről.
Hogy a Slovan és a Young Boys öt forduló elteltével még pont nélkül szerenykédett a tabella végén, abban semmi meglepő nem volt a futballrajongók számára.
De hogy a harmadik nulla pontos csapatot RB Leipzignek fogják hívni, arra senki sem számított.
A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató klub ráadásul hatodik nekifutásra sem tudott pontot szerezni, miután kedden hazai pályán kapott ki 3:2-re az Aston Villától. A lipcseieknek így már esélyük sem maradt bekerülni a legjobb 24-be, azaz kiestek. A lefújás pillanatában váratlanul zokogásban tört ki a mérkőzés egyik partjelzője, Alessandro Giallatini, aki mint kiderült, 19 éves játékvezetői karrierje lezárását siratta meg, több vigasztaló játékos gyűrűjében.
Az Aston Villa egyébként BL-újoncként remekel a főtáblán, hat forduló után 13 ponttal egyenes továbbjutásra áll. Talán még ennél is nagyobb meglepetés, hogy a francia újonc Brest is pontosan így áll hat forduló után.
Kedden az Aston Villa mellett a másik angol csapat is sikerrel járt, a Liverpool minimalista, 1:0-s sikert ünnepelhetett Gironában Mohamed Szalah tizenegyesgóljának köszönhetően. Arne Slot, a Pool menedzsere a mérkőzés után nem volt elégedett csapata teljesítményével, de így is sikerül humorosra vennie a figurát.
„A játékosaink talán arra voltak kíváncsiak, hogy milyen formában van Alisson. Le akarták őt tesztelni.
– mondta a hét védést bemutató brazil kapusáról a menedzser. –
Ő már évek óta rendkívül fontos a klub számára és ezúttal is megmutatta, miért tartozik a világ legjobb kapusai közéˮ.
A Liverpool hat forduló után hibátlanul vezeti a tabellát, januárban a Lille és a PSV Eindhoven ellen játssza utolsó két mérkőzését, azaz jó esélye van megőrizni a százszázalékos mérleget.
Az EL- és a BL-címvédő csapat bergamói összecsapásán a Real Madrid 3:2-re verte az Atalantát.
A Királyi Gárda számára a sokat kritizált Mbappé szerezte meg a vezetést, amivel megszerezte 50. gólját a Bajnokok Ligájában.
- A mérföldkövet 25 évesen és 356 naposan érte el, nála csak Lionel Messi volt gyorsabb e tekintetben.
- Mbappének 79 meccsre volt szüksége a jubileumhoz, ami a negyedik legalacsonyabb szám Ruud van Nistelrooy (62 meccs), Lionel Messi (66) és Robert Lewandowski (77) után.
A francia támadó öröme viszont nem lehet felhőtlen, már a mérkőzés 36. percében le kellett őt cserélni sérülés miatt. Az Atalanta egyébként közel járt az egyenlítéshez, de a mérkőzés utolsó percében Retegui szó szerint egy lépésről a kapu fölé lőtt.
Most már egyértelmű, hogy a Sporting alaposan megsínyli Ruben Amorim vezetőedző távozását. A portugál címvédő hazája bajnokságában utóbbi két mérkőzését olyan csapatok ellen veszítette el, mint a Santa Clara és a Moreirense, most pedig Brugge-ben hagyta a pontokat.
A Sahtar Donyeck Gelsenkirchenben fogadta a Bayern Münchent és a mérkőzés elején alaposan ráijesztett a bajorokra a brazil Kevin góljával. Aztán Kompany legénysége megrázta magát, és Kane, Gnabry és Coman nélkül is ötöt vágott az ukránoknak – a hős a duplázó Olise volt. A Bayern nyár óta már ötödször szerzett legalább öt gólt egy mérkőzésen.
Kedden elvesztette veretlenségét az Inter, amely 1:0-ra kikapott Leverkusenben egy gyenge színvonalú mérkőzésen. A milánói csapatnak nem volt kaput eltaláló lövése a meccsen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.