BL - Gulácsiék az Európa Ligában, Ronaldo történelmet írt

Lipcse |

<p>Gulácsi Péter csapata, a RB Leipzig hazai pályán kikapott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének szerdai zárónapján, így az Európa Ligában folytathatja szereplését. A nyolcaddöntőbe a Liverpool, a Sevilla, a Sahtar Donyeck és az FC Porto jutott be szerdán.</p>

A Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató lipcseiek a török bajnok Besiktast fogadták Kassai Viktor játékvezetése mellett, s csak akkor juthattak volna a nyolcaddöntőbe, ha több pontot szereznek, mint a G csoport másik mérkőzésén az FC Porto a Monacóval szemben.

Az első negyedórában a hazaiak három ziccert is kihagytak, az isztambuliak pedig megszerezték a vezetést, mert a magyar származású Willi Orban szabálytalansága miatt jogosnak tűnő büntetőhöz jutottak, amit a spanyol Alvaro Negredo értékesített. Gulácsi a lövésnél az ellenkező irányba vetődött. A 22. percben Timo Werner betalált, de a bíró les miatt nem adta meg a találatot, és úgy tűnt, ezúttal is jól döntött, bár a 42 ezres közönség percekig tartó füttykoncerttel fejezte ki nemtetszését. Az FC Porto eközben - a kameruni Vincent Aboubakar duplájával - 2-0-ra vezetett az előző idényben BL-elődöntős Monaco ellen, és végül 5-2-re győzött. A szünetig hátralévő időben nagy erőkkel támadott az RB Leipzig, a Besiktas az ellentámadásokra rendezkedett be, ám az eredmény nem változott.

A játék képe a folytatásban sem változott, óriási német helyzetek maradtak ki, mert Tolga Zengin kapus bravúrosan védett. A 65. percben Jean-Kevin Augustin gólját érvénytelenítette les miatt Kassai, majd a hajrában kiállította Stefan Ilsankert, és a lipcseiek már emberhátrányban voltak, amikor az elefántcsontparti Naby Keitának sikerült egyenlítenie. Gulácsinak négy nagy védése is volt, azonban a brazil Anderson Talisca kapáslövésénél tehetetlennek bizonyult, így a Besiktas 2-1-re nyert, a 23 kapura lövésből csupán egy gólig jutó lipcseiek pedig az Európa Ligában folytathatják nemzetközi szereplésüket.

Így a Porto jutott a legjobb 16 közé azzal, hogy gólgazdag összecsapáson, közel egy órán át 10 a 10 ellen játszva begyűjtötte a három pontot a vendég Monaco ellen.

Az E csoportban mindkét hely gazdára várt a játéknap előtt, ezeket végül a hazai pályán gálázó, a mesterhármast jegyző Philippe Coutinho vezérletével hét gólt szerző Liverpool, valamint a Mariborból egy ponttal távozó Sevilla szerezte meg.

Az F jelű négyesben a második hely volt kiadó, ezt végül a Sahtar Donyeck érte el, amely 2-1-re legyőzte a Manchester Cityt. Az angol klub kispadján Josep Guardiola 100. BL-mérkőzésén ült a kispadon, hatodik vezetőedzőként elérve ezt a határt.

A címvédő, nyolcaddöntős továbbjutását már korábban bebiztosító Real Madridban betalált Cristiano Ronaldo, aki ezzel első játékosként szerzett gólt egy BL-csoportkör mind a hat összecsapásán, összesen kilencszer talált be. Egyben tovább javította saját csúcsát, és 19 góllal zárta a naptári évet a legrangosabb európai kupasorozatban.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló:
    -------------------------------------------------
    E csoport:
FC Liverpool (angol)-Szpartak Moszkva (orosz) 7-0 (3-0)
-------------------------------------------------------
gólszerzők: Coutinho (4., 15., 50. - az elsőt 11-esből), Firmino (19.), Mané (47., 76.), Salah (86.)

Maribor (szlovén)-Sevilla (spanyol) 1-1 (1-0)
---------------------------------------------
g.: Tavares (10.), illetve Ganso (75.)
    A csoport végeredménye: 1. Liverpool 12 pont, 2. Sevilla 9, 3. Szpartak Moszkva 6, 4. NK Maribor 3

    F csoport:
Sahtar Donyeck (ukrán)-Manchester City (angol) 2-1 (2-0)
--------------------------------------------------------
g.: Bernard (26.), Ismaily (33.), illetve Agüero (92.)

Feyenoord (holland)-SSC Napoli (olasz) 2-1 (1-1)
------------------------------------------------
g.: N. Jörgensen (33.), St. Juste (91.), illetve Zielinski (2.)
kiállítva: Vilhena (83., Feyenoord)
    A csoport végeredménye: 1. Manchester City 15, 2. Sahtar Donyeck 12, 3. SSC Napoli 6, 4. Feyenoord 3

    G csoport:
FC Porto (portugál)-AS Monaco (francia) 5-2 (3-0)
-------------------------------------------------
g.: Aboubakar (9., 33.), Brahimi (45.), Alex Telles (65.), Soares (88.), illetve Glik (61., 11-esből), Falcao (78.)
kiállítva: Felipe (38.), illetve Ghezzal (38.)

RB Leipzig (német)-Besiktas (török) 1-2 (0-1)
---------------------------------------------
g.: Keita (87.), illetve Negredo (10., 11-esből), Talisca (90.)
kiállítva: Ilsanker (82., Lepizig)
    A csoport végeredménye: 1. Besiktas 14 pont, 2. FC Porto 10, 3. RB Leipzig 7, 4. AS Monaco 2

    H csoport:
Tottenham Hotspur (angol)-APOEL (ciprusi) 3-0 (2-0)
---------------------------------------------------
g.: Llorente (20.), Szon (37.), N'Koudou (80.)

Real Madrid (spanyol)-Borussia Dortmund (német) 3-2 (2-1)
---------------------------------------------------------
g.: Mayoral (8.), C. Ronaldo (12.), L. Vázquez (81.), illetve Aubameyang (43., 49.)
    A csoport végeredménye: 1. Tottenham Hotspur 16 pont, 2. Real Madrid 13, 3. Borussia Dortmund 2, 4. APOEL 2

A csoportok első két helyezettje jutott a nyolcaddöntőbe, míg a harmadikok átkerültek az Európa Liga kieséses szakaszába. Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?