BL - Folytatódik a leicesteri álom

Leicester |

<p>Az angol bajnok Leicester City hazai pályán 2-0-ra legyőzte az Európa Ligát sorozatban háromszor megnyerő Sevillát a labdarúgó&nbsp;Bajnokok ligája&nbsp;nyolcaddöntőjének keddi visszavágóján, így továbbjutott.</p>

A szigetországi együttes már az első félidőben előnybe került Wes Morgan találatával, mivel így idegenben lőtt góllal máris jobban állt. A folytatásban a spanyolok csak kapufáig jutottak, a Leicester City viszont megduplázta előnyét, ezzel az andalúziai gárda már csak a hosszabbítás reményében támadott a szépítésért. A hajrára ráadásul Samir Nasri kiállítása miatt emberhátrányba is került, pár perccel később pedig 11-est rontott, így nem járt sikerrel.

Amióta a Leicester City menesztette az együttest tavaly csodaszámba menő bajnoki címig vezető Claudio Ranieri vezetőedzőt, mindhárom meccsét megnyerte, azaz Craig Shakespeare irányításával százszázalékos: a Premier League-ben a Liverpoolt és a Hull Cityt egyaránt 3-1-re múlta felül, ezúttal pedig a BL-ben aratott kétgólos sikerrel a legjobb nyolc közé jutott.

A Juventus a várakozásoknak megfelelően könnyedén búcsúztatta az FC Portót. Az olasz bajnok már idegenben kétgólos előnyre tett szert, s a párharc végérvényesen a 40. percben dőlt el, amikor Maximiliano Pereira kézzel hárított, így a portugálok emberhátrányba kerültek, a Zebrák pedig az értékesített büntetővel vezetéshez jutottak. A lefújásig több gól nem esett.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:
Juventus (olasz)-FC Porto (portugál) 1-0 (1-0)
----------------------------------------------
gól: Dybala (42., 11-esből)
piros lap: Pereira (40., FC Porto)
    Továbbjutott: a Juventus kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.

Leicester City (angol)-Sevilla (spanyol) 2-0 (1-0)
--------------------------------------------------
gól: Morgan (27.), Albrighton (54.)
piros lap: Nasri (74., Sevilla)
    Továbbjutott: a Leicester City 3-2-es összesítéssel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?