BL - Benítez nem számol debreceni pontszerzéssel

Liverpool |

<p>Rafael Benítez, az FC Liverpool labdarúgócsapatának spanyol vezetőedzője gondolni sem akar az esetleges debreceni pontszerzésre, mindenképpen győzni szeretne a keddi, budapesti Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen.</p>

"A sérültek miatt kicsit szűkebb kerettel kell dolgoznom, de ezzel együtt nincs más célunk, csak a győzelem" - kezdte mondandóját a Puskás Ferenc Stadionban hétfőn este megtartott sajtótájékoztatón.
    A tréner hozzátette, hogy Daniel Agger és Glen Johnson felépült sérüléséből, elutazott Budapestre, és valószínűleg pályára is lép majd a Debreceni VSC ellen.
    "Gerrardnak szüksége van egy kis pihenésre, kicsit fáradt, de úgy gondolom, hogy kedd estére már játékra kész lesz - folytatta a spanyol mester. - Ha megnézzük a csoportállást, láthatjuk, hogy valóban nehéz helyzetben vagyunk, de többször előfordult már velünk ilyesmi, és eddig mindig tudtuk, mit kell tennünk. Ezúttal nekünk csak a három pont jelenthet sikert."
    Újságírói kérdésre elmondta, hogy véleménye szerint a már továbbjutott Lyon szintén győzelemre fog törekedni a Fiorentina ellen, mert a franciáknak minden szempontból jó lenne, ha a csoport élén végeznének.
    "Azt gondolom, hogy a másik mérkőzésen mindkét együttes a három pont megszerzésére törekszik majd, de ez teljesen érthető, ugyanis mindkét gárda saját magáért, illetve a továbbjutásért harcol, ahogyan mi is."
    Zárásképpen, szintén kérdésre reagálva a tréner megemlítette, hogy elégedettek a Liverpool tartalékcsapatában védő, az U20-as világbajnokságon bronzérmes magyar kapussal, Gulácsi Péterrel, de egyelőre megvan a második számú hálóőrük, aki Pepe Reina sérülése esetén védhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?