Belga Nagydíj – Norris balesete után félbeszakadt az időmérő edzés

Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője látványos és súlyos balesete után félbeszakadt a Forma-1-es Belga Nagydíj szombati időmérő edzése.

A 21 éves pilóta a kvalifikáció harmadik szakaszának elején, a legendás Eau Rouge kanyarban veszítette el az uralmát a McLaren felett, a versenyautó pedig nagy sebességgel a szalagkorlátnak csapódott, majd pörögve-forogva csúszott keresztül az aszfaltcsíkon. Norris komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet, de megfigyelésre és további vizsgálatra a pályán található kórházba szállították.

Az időmérőt leállították, miután már a harmadik szakasz elején eleredt az eső, amely közrejátszott Norris balesetében is. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel már a szerencsétlenség előtt jelezte, hogy szerinte túl sok a víz a pályán, és így nem szabadna folytatni a kvalifikációt.

Egyelőre kérdéses, hogy mikor tudják folytatni az időmérőt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?