Belépne az Európa-liga kapuján a Ferencváros

Fradi.Újpest2024aug

A magyar bajnok Ferencvárosaz Európa-liga-selejtező rájátszásában a bosnyák Borac Banja Luka kiejtésévelkerülhet a sorozat főtáblájára. A párharc első mérkőzését csütörtökön 21 órától rendezik a Groupama Arénában.

A Ferencváros sorozatban a hatodik szezonjában lesz érdekelt egy európai kupasorozat őszi küzdelmei során, a zöld-fehérek szériája a 2019/20-as szezonban kezdődött, a csapat azóta egyszer a Bajnokok Ligájában, háromszor az Európa-ligában, a legutóbbi idényben pedig a Konferencia-ligában bizonyíthatott. Utóbbi pedig már most is garantált a számukra, hiszen ha kiesnének a bosnyákokkal szemben, akkor a KL-főtáblán találnák magukat. Jóval több az esély azonban az EL-re, a fogadóirodák alig több mint a tét tíz százalékát fizetik pluszban a zöld-fehérek továbbjutására, míg a bosnyákok bravúrja több mint ötszörös pénzt hozhat a konyhára. A számoknál maradva, az FTC játékoskerete a Transfermarkt, átigazolási portál adatai szerint 54 millió euró körül mozog. Ez még akkor is jelentősen több a Boracénál, ha számításba vesszük, hogy a magyar bajnok 34 futballistájából többen nem fértek be a nemzetközi porondra nevezettek közé. A bosnyák bajnok bő kerete 7,4 millió euró körüli értéket mutat.

A Borac a Bajnokok Ligája selejtezőjének első körében az albán Egnatia ellen kezdett és a hazai egygólos győzelem után, idegenben büntetőpárbajban harcolta ki a továbbjutást. A második fordulóban a görög PAOK kettős győzelemmel, 4:2-es összesítéssel ejtette ki a bosnyákokat, akik így az EL-selejtezőben folytatták. Ott az előző körben a Ferencváros által jól ismert, KÍ Klaksvík várt a Banja Lukára. A Feröer szigeteken 2:1-re kikaptak, saját közönségük előtt pedig ugyan ilyen arányban nyertek és végül a hosszabbításban szerzett góljukkal jutottak el a playoffig. A bajnokságban a halasztásoknak köszönhetően mindössze most hétvégén mutatkoztak be és 2:0-ra nyertek az alsóházi Sloboda ellen.

Ehhez képest a Fradi csak a második fordulóban kezdett a BL-selejtezőben, ahol magabiztosan 7:1-es összesítéssel ejtette ki a walesi TNS-t, majd 3:1-es összesítéssel búcsúzott a dán Midtjylland ellen. A bajnokságban azonban hibátlan Pascal Jansen csapata, amely legutóbbi éppen az ősi rivális Újpestet győzte le, és eddigi három meccsén gólt sem kapott az NB I-ben.

Szintén a ferencvárosiak mellett szól az is, hogy szombaton 55 nap után újra tétmérkőzésen lépett pályára Varga Barnabás. Az előző két élvonalbeli idény gólkirálya, aki még a skótok elleni Európa-bajnoki csoportmeccsen szenvedett arccsonttörést bekerült az El-keretbe is. Eltiltás miatt viszont a zöld-fehérek szakmai stábja nem számíthat az új brazil középhátvédre, Raul Gustavóra, akinek a helyén Botka Endre vagy Mats Knoester kaphat szerepet.

„Nagyon izgatottak vagyunk, bár volt bennünk csalódottság a múlt heti vereség után. De most már készen kell állnunk a következő ellenfélre – kezdte a meccset megelőző sajtótájékoztatót Abu Fani. – Ismerjük a Boracot, a stáb alaposan felkészített minket a játékukra. Ha valaki eljutott idáig, akkor biztosan egy jó csapatról van szó, de a szurkolóink támogatásával sikerrel kell vennünk ezt az akadályt” – jelentette ki a középpályás, aki elmondta, hogy sokat tudnak tanulni az új edzőtől, hiszen más stílusú játékot vár el, mint ez elődje, és hisznek benne, hogy együtt sikeresek lehetnek.

A találkozó játékvezetője a skót Nicholas Walsh lesz, a VAR előtt pedig honfitársa, Kevin Clancy dönt majd. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?