Bári Patrik remeklése

<p>Komárom. A tavalyi kiíráshoz hasonlóan ismét hazai diadal került a krónikába a Kúr Géza Emlékverseny immár tizenkettedik felvonásán. A komáromi városi sportcsarnokban Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szerbia, Ukrajna és Szlovákia huszonkét klubjának százhetvenhat birkózója három szőnyegen kötöttfogásban csatázott a győzelemért.</p>

ÁGH ISTVÁN

A külföldön is népszerű erőpróbán a Duna-parti határváros polgármestere, Anton Marek köszöntötte a résztvevőket, méltatta a rendezvény névadójának pályafutását. Már a selejtezőktől kezdődően izgalmas, látványos fogásokkal megtűzdelt összecsapások szemtanúi voltak a főleg szülőkből, hozzátartozókból verbuválódott nézők. A hazaiak nagy örömére a szőnyegcsatákban remekeltek a vendéglátó Spartacus birkózóklub versenyzői. „Házigazdaként éltünk a lehetőséggel, s harminc hadra fogható birkózónkat neveztünk a viadalra. A legtöbben a kezdők korosztályaiban mérettettek meg. Bár sokan közülük első versenyükön vettek részt, teljesítményükkel nem okoztak csalódást. Ha érmet nem is, de a jövő szempontjából hasznos tapasztalatokat szereztek. Végül is ez volt a cél” – nyilatkozta lapunknak a főszervező Kúr Károly, a komáromi Spartacus birkózóklub elnöke.

A hazaiak helytállását minősíti, hogy az erős mezőnyben öt elsőséget (Balázs Adrián, Bári Patrik, Forgáč Patrik, Nagy Arnold, Socha Benjamin) produkáltak, gazdag éremtermésüknek köszönhetően utcahosszal nyerték a csapatversenyt. „A mieink közül ezúttal Bári Patrikkal voltam leginkább elégedett. A juniorok 85 kg-os súlycsoportjában többek között országos bajnokot, szlovák válogatottat vert. Technikailag és erőnlétileg is jól képzett birkózónk ezúttal fejben is a csúcson volt. Rajta kívül ugyancsak dicséretet érdemel a nagy odaadással versenyző Gergő Csongor, aki 10:4-es vezetésből egy ponttal bukta el a finálét” – elevenítette fel védenceik emlékezetes párharcait Kúr Károly, aki jóleső érzéssel nyugtázta a külföldi résztvevők szervezést, vendéglátást dicsérő visszajelzéseit.

A további dél-szlovákiai birkózóklubok versenyzői is jól szerepeltek. A rangos nemzetközi tornán ugyanis négy madari, egy-egy bősi, dunaszerdahelyi, gútai, marcelházai és somorjai birkózó is a győztesek közé került.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?