Bajnokok Ligája - Szon két góllal mondott köszönetet

Szon Hung Min

Két góllal hálálta meg szerdán a szurkolók és a csapattársak támogatását Szon Hung Min, a Tottenham Hotspur játékosa, akinek a belépője nyomán súlyos sérülést szenvedett vasárnap André Gomes, az Everton labdarúgója.

A londoni csapat a Crvena zvezda vendége volt a Bajnokok Ligája negyedik fordulójában, és a 4-0-s sikerből a dél-koreai támadó a második és a harmadik gól szerzőjeként vette ki a részét. Egyiket sem ünnepelte látványosan, sőt az első után, úgy tűnt, kamerába mondta, hogy bocsánat, illetve két tenyerét összetéve és meghajolva jelezte, hogy elnézést kér.

"Azt mondhatom, hogy tényleg nagyon sajnálom a balesetet, de nekem már a csapatomra kellett összpontosítanom, és mennem kellett tovább. Ez volt a megfelelő válasz azoknak, akik támogattak engem" - nyilatkozott a mérkőzés után. - Nyilván nagyon nehéz volt az elmúlt pár nap, de kiderült, milyen szerencsés vagyok, hogy ennyi támogatást kaptam csapattársaimtól és a szurkolóktól."

A vasárnapi bajnoki mérkőzésen Szon hátulról akarta szerelni Gomest, aki ennek nyomán elvesztette az egyensúlyát, szemből ütközött Serge Aurier-vel, és a földre érkezéskor kifordult a bokája. Az eset során mindkét csapat játékosai, beleértve a kiállított csatárt is, sokkos állapotban figyelték társukat, akinek a lába természetellenes helyzetben állt.

Szon, miután megkapta a piros lapot könnyeivel küszködve hagyta el a játékteret. Három bajnoki találkozóra szóló eltiltás járt volna neki, de a Tottenham fellebbezett és a szövetség illetékes testülete helyt adott ennek. Indoklásában emlékeztetett rá, hogy Martin Atkinson játékvezető először sárga lapot mutatott fel a támadónak, majd amikor látta, milyen súlyos Gomes sérülése, ítéletét azonnali kiállításra változtatta, a bizottság állásfoglalása szerint pedig ez szabálytalan volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?