Bajnokok Ligája - Heynckes csapategységről, Klopp visszatérésről beszélt

London |

<p>Jupp Heynckes, a Bayern München edzője kiegyensúlyozottságról és csapategységről, Jürgen Klopp, a Borussia Dortmund trénere pedig már a visszatérésről beszélt értékelésében azt követően, hogy a bajor csapat 2-1-es győzelmet aratott a Bajnokok Ligája szombat esti döntőjében, a londoni Wembley Stadionban. A találkozót eldöntő Arjen Robben edzőjéhez hasonlóan a csapatmunkát emelte ki a siker legfontosabb összetevőjeként.<br />&nbsp;</p>

 "Kivételes volt, amit végrehajtottunk, még ha nincs is még vége a szezonnak" - utalt a bajnoki címre és a BL-győzelemre, illetve arra, hogy a Német Kupa döntője még hátra van Jupp Heynckes. - A Bundesliga történetében még egyetlen csapat sem futballozott ennyire kiegyensúlyozottan ilyen magas szinten - szögezte le.
    A tréner szerint a BL-döntőben érzékelhető volt, mennyire eltökélt a csapata.
    "Eljött az idő, hogy olyan játékosok, mint Robben, Lahm vagy Schweinsteiger ilyen nagy győzelmet arassanak" - tette hozzá.
    Heynckes úgy véli, a Dortmund a BL-finálé elején nagyon jól játszott, csapata ekkor nem találta a ritmust, de az idő előrehaladtával sikerült helyzeteket kialakítania.
    "A második félidőben már sokkal jobban játszottunk, átvettük a mérkőzés irányítását. A második félidei futballunk miatt érdemeltük meg a győzelmet. Sikerünk magyarázata az a képességünk, hogy közösen tudunk tenni a cél érdekében."
    Jürgen Klopp az elemzés mellett már előretekintett az elvesztett csata után.
    "Azt mondtam a játékosaimnak, hogy visszatérünk a döntőbe. Két év múlva Berlin lesz a házigazda, akkor jó lenne újra fináléban szerepelni" - fogalmazott a tréner, aki egyrészt elismerte, hogy a Bayern München megérdemelten aratott BL-diadalt, ugyanakkor hozzátette: egyik, illetve másik irányba is eldőlhetett az összecsapás.
    "Büszke vagyok a csapatomra, mert jó mérkőzést játszott és mindent kiadott magából. Természetesen egyelőre a csalódottság érzése uralkodik bennem, de annak örülök, hogy megmutattuk: megérdemelten jutottunk el a döntőig."
    A tréner utalt arra, hogy Dante szabálytalansága, amelyért büntetőt kapott a Dortmund, akár egy második sárga lapot is megért volna, és akkor 11 a 10 ellen esetleg más végkifejlete is lehetett volna a találkozónak.
    A mérkőzést eldöntő gól szerzője, a holland Arjen Robben a lefújás pillanatában "végre" felkiáltással nyugtázta, hogy összejött a BL-diadal.
    "Igen erre gondoltam, hogy végre. Le sem tudom írni, milyen gondolatok kavarogtak a fejemben. Egy futballista számára az a legnagyobb dolog, ha győz. Hallani a sípszót úgy, hogy megnyertük a Bajnokok Ligáját, ez az ami sokunknak eddig hiányzott. A harmadik döntőnk volt, nem akartuk, hogy a vesztes címkéje kerüljön ránk."
    Arjen Robben tavaly, a Chelse-vel szemben elbukott BL-finálé hosszabbításában büntetőt hibázott, emiatt nagy volt rajta a nyomás.
    "Igyekeztem ezt pozitív energiává formálni. Jól felkészültem, megvolt a tervem. Fejben többször lejátszottam a mérkőzést. Aztán gólpasszt adtam, majd a döntő találatot megszereztem, ez álomszerű volt" - folytatta a holland támadó, aki szerint ugyanakkor a csapategység hozta meg a sikert.
    "Együtt támadunk, együtt védekezünk. Most én szereztem az utolsó gólt, de az érdem az egész csapaté" - tette hozzá.
     Robben a továbbiakról szólva úgy fogalmazott, edzőjük közlése szerint a londoni ünneplést követően már másnap elkezdenek készülni a Stuttgart elleni hazai kupadöntőre, de mint mondta: nehezen tudja elképzelni, hogy Münchenbe érve egyszerűen mindenki hazamegy...
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?