Bajnok az Inter, de zúgott a "Szép volt, fiúk!" a komáromiaknak

<div>Nyolcadik bajnoki címét szerezte az Inter férfi-kosárlabdacsapata, amely a döntősorozat ötödik meccsén 94:82-re verte a komáromiakat, és a szériát 4:1-re megnyerte. A Duna-partiak negyedszer lettek ezüstérmesek.</div><div>&nbsp;</div>

Miután szerdán az MBK Rieker Com-therm megszerezte első győzelmét a döntősorozatban, felcsillant számukra a remény, hogy még meg tudják nehezíteni az Inter dolgát. Az ötödik meccsen vezettek is a Hant Arénában 11:7-re, de az Inter gyorsan fordított, és máris 18:11 lett... A komáromiak most is nagyot küzdöttek, mert bár a második negyedben már 11 ponttal is vezetett az Inter, félidőben már csak egy pont volt az előnyük (45:44). A harmadik játékrész elején pedig át is vették a vezetést a vendégek, akiket ismét a fáradhatatlan Tomic vitt a hátán. Csakhogy a 24. percben Langston kipontozódott, és 50:51-ről 56:51 lett az eredmény. S jött egy újabb momentum, amely megtörte a Duna-partiak lendületét, 61:58-nál a bíró először nem adta meg Walker hárompontosát, de a videót megnézve végül mégis érvényes volt a kosár, a megzavarodott komáromiak pedig még el is vesztették a labdát, így gyakorlatilag pár masodperc alatt 66:58 lett az Inter előnye. Tomicék már nem tudták szorossá tenni a végét, az Inter nyolcadik bajnoki címét ünnepelhette 1979, 1980, 1983, 1985, 1996, 2013 és 2014 után. A komáromi drukkerek azonban így is vastapssal köszönték meg csapatuknak az egész szezonbeli jó teljesítményt, zengett a "Szép volt, fiúk". Az ezüstcsapat tagjaival sokan akartak fényképezkedni vagy csak pár szót váltani, s bár az arcokon még látszott a csalódottság, az ezüstérem miatt nem kell szégyenkeznie a gárdának. "Most még rettenetesen csalódott vagyok - mondta lapunknak Richard Ďuriš vezetőedző. - Ezen a meccsen két dolog döntött az Inter javára: a támadásaiknál, főleg az első félidőben erőszakosabbak voltak a lepattanóknál, mi nem tudtunk olyan agresszívak lenni a kosár alatt, mint a korábbi meccseken. A másik pedig Langston kipontozódása, nagyon kevés időt töltött a pályán. A vége felé már a fáradtság is kijött, ha szorosabb lett volna az állás, még tudtunk volna mozgósítani valami rejtett tartalékokat, de így már nem ment." A komáromiak így is eredményes szezont zártak, hiszen a bajnoki ezüst mellett megnyerték az Alpok-Adria-kupát. Éppen ennek a nemzetközi sorozatnak a döntőjében sérült meg viszont a csapat egyik kulcsembere, Sinisa Bilic, aki így az Inter elleni szériát csak civilbe öltözve nézhette a kispadról. "Kínszenvedés volt, hogy nem segíthettem a fiúknak. Ilyen nehéz pillanatokat még nem éltem meg karrierem során. Az Inter ma nagyobb energiával játszott, és támadásban keveset hibázott. Mindig szomorú vagyok, ha vereséggel zárjuk az idényt, de jó szezon volt ez" - nyilatkozta lapunknak Bilic.Paulík József klubmenedzser némi kritikát is megfogalmazott: "Sajnos, a vereségekről részben mi is tehetünk, mert bizonyos különbség után feladjuk az egészet, nem harcolunk úgy, ahogy kellene. Másrészt sajnos olyan érzés is van bennünk, hogy a bírók hozzásegítették az Intert a bajnoksághoz."A komáromiak az utóbbi hat évben ötödször szerepeltek bajnoki döntőben, 2015-ben bajnokok lettek, 2012-ben, 2013-ban és tavaly második helyen végeztek. "Nem vagyok csalódott - jegyezte meg a negyedik ezüst kapcsán Paulík. - Ez nagyon nehéz szezon volt, sérülések is tizedelték a csapatot... Mindezek ellenére megnyertük a nemzetközi kupát, a bajnokságban pedig másodikok lettünk. Sose legyen rosszabb!"
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?