Az utánpótlásért aggódnak Rimaszombatban

kamendy csanyi
Rimaszombat |

A rimaszombati klub az idei szezonban csak a IV. ligába nevezte be a II. ligából kiesett ificsapatát, ahol csak egy korosztály (U19) van. Az U17-es együttes így megszűnt, az élvonalbeli U15-ös diákcsa-patból kikerült játékosok máshová igazoltak. Miroslav Bitala ügyvezető szerint átmeneti megoldásról van szó, a mostani diákfocisták szülei azonban aggódnak, és az utánpótlásedzők sincsenek kibékülve a döntéssel.

„Mi lesz velünk, ha végzünk jövőre? Falukkal fogunk játszani?!” – tette fel a kérdést Varga Ottó, akinek unokája, Frait Nikolas a rimaszombati U15-ös csapat egyik kulcsembere. 

A rimaszombatiak diákcsapatai az I. liga közép-szlovákiai csoportjában komoly ellenfelekkel mérik össze tudásukat – Zsolnára, Rózsahegyre, Besztercebányára járnak, míg a IV. ligába benevezett ifik ellenfele többek között Feled, Lukanénye vagy Feketebalog csapata.

Varga Ottó attól tart, hogy az unokája csapata is szét fog esni, amint kiöregednek az U15-ös korosztályból, mert az U19-ben egyrészt fizikailag még gyengék lennének, másrészt a kevésbé képzett ellenfelek durvasággal próbálhatnák megállítani őket. Varga Ottó maga is focizott, s unokája minden mérkőzésére igyekszik elmenni, részletes statisztikát is vezet az eredményeiről. 

„Az elmúlt idényben 19 gólt lőtt és 18 gólpasszt adott az U14-ben, az eggyel korábbi szezonban 29 gól és 31 gólpassz volt a mérlege, és két gólt rúgott az idősebb korosztályban is” – mesélte a büszke nagyapa, hozzátéve, mindig arra biztatta unokáját, hogy ne csak a góllövésre törekedjen, hanem gólpasszokat is adjon. 

Frait Nikolas nagyapja statisztikái szerint már több mint 560 gólt szerzett, de Varga Ottó kimutatásaiban intő jelként az is ott szerepel, hogy amióta unokája futballozni kezdett, korosztályából már 25-en abbahagyták a focit.
 

Hogy a fiatalok számára miért nem vonzó a labdarúgás, annak összetett okai vannak, valaki a tanulást részesíti előnyben, valaki úgy érzi, hogy nem elég jó, nincs értelme csinálnia, de a rimaszombati pálya mellett álldogáló szülők, nagyszülők szerint a klub is többet tehetne azért, hogy megtartsa a játékosait.

Miroslav Bitala, a klub ügyvezetője viszont úgy véli, a „lehető legjobb döntés született”, amikor csak egy ificsapatot állítottak ki. „Nem tudtunk volna összerakni két ifit is pusztán rimaszombatiakból – mondta lapunknak Bitala. – Jövőre már két ificsapattal számolunk, mert a fiatalabb korosztályokban sok a rimaszombati játékos. De mi nem fogjuk innen-onnan utaztatni őket.” Az ügyvezető hozzátette, ha nem lett volna átszervezés az utánpótlás-bajnokságok rendszerében, akkor már a III. ifiliga is csak egy korcsoportos lett volna. A hosszú távú terv azonban az, hogy az ifik ismét a második vonalban szerepeljenek.

A jelen helyzetben azonban az U19-es csapatot is gond összerakni – a IV. liga 3. fordulójában Žarnovicára csak kilenc emberrel utaztak el a rimaszombatiak, és végül 10:0-s vereséget szenvedtek. Öt forduló után egy pontja van a csapatnak, ezzel az utolsó előtti helyen áll.

„A diákok korosztályai, U12-től U15-ig, szerintem jól működnek, de bánt, hogy a játékosok, akiknek a diákok közül át kellett volna kerülniük az ifibe, inkább elmentek Tiszolcra. Szerintem ott hiba történt, kellett volna velük beszélni, motiválni őket, hogy maradjanak” – szögezte le Csányi Csaba, aki az U15-ös kategóriát irányítja. 

Az U14 az eddigi három bajnokiját elvesztette, az U15 viszont három meccsből kettőt megnyert, ezeken gólt sem kapott. 

„Azt gondolom, hogy az U14-es és az U15-ös korosztályunk is nagyon ügyes játékosokból áll, szerintem a tabella első felében fogunk mozogni – tette hozzá az U14-es korosztály edzője, Andrej Kamendy. – Azt viszont nagyon sajnálom, hogy megszűnt az U17-es csapat, mert emiatt jó játékosok távoztak tőlünk. Nagyon remélem, hogy a következő szezonban már nem fog ez a szituáció megismétlődni, és lesz U17-es és U19-es csapatunk is.”

Csányi rámutatott, hogy örömteli és természetes, ha egy játékos elfogadja egy élvonalbeli együttes ajánlatát, de azzal kezdeni kellene valamit, hogy Rimaszombatból ne a III. ligában szereplő Tiszolcra igazoljanak az ifik. „Ezzel kell valamit kezdeni. Ha a gyerekek a diákkorosztályban első ligát játszanak, nem léphetnek vissza ifiként a harmadik vagy a negyedik ligába” – magyarázta Csányi. Kamendy szerint ez a felnőttcsapatba való beilleszkedésre is rossz hatással van: „Ha az ifik között ilyen alacsony osztályban játszanak, azzal nem sokat fejlődnek.”

Kamendy elismeri, az ifikorosztályban gond volt a játékosok számával, de úgy véli, a klubvezetés a könnyebb utat választotta: „Egyszerűbb volt a IV. ligába benevezni a ifiket, és egy csapatot kialakítani, mint játékosokat keresni, pedig ez is lenne a sportvezetők és az edzők feladata. A döntést az edzők és a játékosok nélkül hozták meg, ez látszik a reakciókon is.”

Csányi szerint azok az idők már elmúltak, amikor egy edző válogathatott a játékosok közül, igenis erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy legyen elég futballista: „Beszélni kell a szülőkkel, beszélgetni kell a játékosokkal, ha kell, akár hordani is a gyerekeket Losoncról, Fülekről, Kálnóról.”

Az idősebb diákok közép-szlovákiai I. ligájának 12 résztvevője van, közülük háromnak van élvonalbeli ificsapata (Žilina, Ružomberok, Dukla B. Bystrica), további nyolc klub ifijei pedig a kelet-szlovákiai II. ligában szerepelnek. Csak a rimaszombatiak lógnak ki a sorból a IV. ligába benevezett ifikkel.

„Ha valaki diákként az élvonalban játszik, érthető módon egy korosztállyal feljebb is legalább a második ligában szeretne focizni” – jegyezte meg Csányi. 

„Ahogy a kezdők és a diákok korosztálya szépen beindult itt Rimaszombatban, szerintem annak sem lenne akadálya, hogy az ifiknél is minden jól menjen – tette hozzá Kamendy. – Ebben a szezonban már nem tudunk ezen változtatni, de remélhetőleg jövőre ismét két ificsapatunk lesz.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?