Az Ostrava legyőzte a DAC-ot

Belek |

<p>A Törökországban edzőtáborozó DAC futballcsapata első ottani előkészületi mérkőzésén 1:0-ra kikapott a cseh bajnokság ötödik helyén álló Baník Ostravától.</p>

A DAC-honlap tudósítása szerint az első félidőt jobbára mezőnyjáték jellemezte. Valamivel aktívabbak voltak a sárga-kékek, ám egyetlen lövésük sem találta el a kaput. Szarka a mérkőzés elején rosszul érezte magát, ezért le kellett cserélni. A fordulás után egy ostravai szöglet után Polaček kapufára ütötte a labdát, ám az érkező Frydrych a hálóba lőtt. Röviddel később Brašeň egyenlíthetett volna, ám nemcsak a hálóőrt, hanem a kaput is átemelte. A 90. percben Jurčo bombája a kapufán csattant. A DAC a következő összeállításban szerepelt: Polaček– Turňa, Michalík, Majerník, Šnirc–Ljubicic (61. Ľupták)– Štepanovský, Sesar, Kristo (70. Horváth), Brašeň–Szarka (14. Jurčo). „Az eredménnyel érthetően nem vagyok elégedett. A labda nélküli mozgás és a passzjáték viszont rendben volt. Természetesen még javítanunk kell a játékunkon és a helyzetkihasználáson is. Több jó lehetőségünk volt megszerezni a vezetést, de sajnos bekaptuk azt az elkerülhető gólt. Mindent egybevetve azonban elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Már láttam a fejlődést, megpróbáltunk gyors focit játszani, jó volt a labdabirtoklási arányunk – értékelte a találkozót Tomislav Maric vezetőedző a DAC hivatalos honlapjának. – Úgy érzem, mindenképpen jó irányba haladunk, és ez a meccs már jobb volt, mint legutóbb Brünnben. Ott nem voltam elégedett, míg ezúttal jó teljesítményt nyújtottunk. Ha belegondolunk, hogy két nappal ezelőtt még kemény edzéseink voltak, akkor elégedett lehetek. Ennek ellenére még sok munka áll előttünk.” Megtudtuk, hogy szombaton csatlakozott a csallóköziekhez a korábban tesztelt 23 éves szenegáli Pape Macou Sarr. A DAC a hat előkészületi meccsből mindössze egyet nyert meg (Senec 3:0), háromszor döntetlenezett (Šaľa 1:1, Mattersburg 2:2, Győr 1:1) és kétszer kikapott (Brno 0:2, Ostrava 0:1). Igaz, az edzőmeccseken az eredmény csak másodlagos, de mindenképpen intő jelnek számít, hogy a sárga-kék együttes 184 perce nem rúgott gólt. Ma 15 órakor Belekben a dél-koreai Pohang Steelers ellen lép pályára a DAC. (fcdac.sk, sz. z.)  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?