Az olaszok ellen a csoport-elsőség a tét

<p>Az ausztrálok 13:3-as legyőzése után a mai (20.10), olaszok elleni meccsen lényegében a csoportelsőségért játszik a magyar férfi-vízilabdaválogatott a budapesti világbajnokságon.</p>

Jó jel a három gól

A papírforma alapján az ausztrálok mellett a franciák sem szólhatnak majd bele a B csoport elsőségének kérdésébe. Utóbbi azért fontos, mivel a kvartettek legjobbjai közvetlenül a negyeddöntőbe jutnak, míg a csoportok második-harmadik helyezettjei keresztbe játszanak egymással a legjobb nyolc közé kerülésért.

Az olaszok sima győzelemmel nyitottak a franciák ellen (18:9), s Märcz Tamás, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint látható volt, hogy a felkészülésük utolsó fázisában kiesett három kulcsember pótlása nem okozott gondott a riválisnak: „Biztos vagyok benne, hogy a három bekerülő száztíz százalékot nyújt majd, bizonyítani akarnak ellenünk is. Fondelli, Mirarchi és Tempesti elsőre is bekerülhettek volna a tizenháromba, szóval kicsit sem lettek gyengébbek az olaszok.”

Török Béla, a vb-n most debütáló hátvéd azt emelte ki, jó jel a rangadó előtt, hogy csak három gólt kaptak az ausztráloktól az első mérkőzésen. „Varga Dénes mondta a meccs előtt, hogy az első két negyedben a védekezés a lényeg, utána úgyis felőröljük őket. Amikor pedig megjöttek a gólok, akkor örömjátékba fordult át a mérkőzés, s itt jött be a képbe a közönség, hogy ilyen hangulatban nem áll le az ember, miután eldőlt a meccs, hanem végigjátssza ugyanazzal a lendülettel” – mondta a szövetség honlapjának a BVSC pólósa.

Happy Birthday

Míg a tavalyi riói olimpián 9:9-re végeztek egymással a csapatok, addig a Margitszigeten csak az első negyedben voltak partiban az ausztrálok. A magyarok a folytatásban magabiztosan húztak el, s a 13:3-as sikert felállva ünnepelte a közönség, amely az éppen ezen a napon 43 éves Märcz tiszteletére a elénekelte a Happy Birthdayt a vb-n győztes meccsel bemutatkozó szakembernek.

„Az ausztrálok erősek, jó fizikai állapotban vannak, az elmúlt években mindig szoros találkozókat vívtunk velük. Jól játszottunk, nem tudtak nehézséget okozni a többcenteres játékkal” – mondta Märcz.

„Kinyíltak, így szerencsére kijött a végén a két csapat közötti különbség. Bár számomra mindegy, hogy egy vagy tíz találattal diadalmaskodunk, a lényeg, hogy mi nyerjünk a végén” – hangsúlyozta a center Hárai Balázs.

Nem szaladunk előre

A magyarokra váró olaszok az utóbbi években rendszeresen éremközelben végeznek. Rajtuk kívül a szokásos balkáni hármas (Montenegró, a címvédő Szerbia és Horvátország) a torna legfőbb esélyese – azokkal a magyarokkal együtt, akiktől legalább a dobogóra kerülést várja mesterük. „Nagy lehetőséget látok abban, hogy hazai közönség előtt szerepelhet a nemzeti válogatott. Nálam Szerbia, Olaszország és Magyarország a dobogóesélyes – jegyezte meg Märcz még a vb előtt. – Sok megoldandó feladat van, taktikai, technikai, vagy éppen a megfelelő formaidőzítés. Azzal foglalkozunk, amivel éppen az adott napon kell, nem szaladunk előre.”

Magyarország két éve Kazanyban a hatodik helyen végzett, az akkori csapatból nyolcan most is ott vannak a vb-n, Varga Dániel és Madaras Norbert visszavonult a válogatottságtól. Manhercz Krisztián, Török Béla, Mezei Tamás és Zalánki Gergő abszolút újonc, s visszatért a korábban már vb-szereplő Decker Ádám.

Női dobogós vágyak

A magyar női válogatott – amelynek tegnapi, franciák elleni meccse lapzárta után kezdődött – Bíró Attila szövetségi kapitány szerint ott lehet az első háromban az Egyesült Államok és Görögország társaságában. „Együttesünk alapvetően nem változott a tavalyi olimpiához képest, két vb-újonc, Szilágyi Dorottya és Gurisatti Gréta szerepel a Margitszigeten. Jó úton járunk a csapattá érésben, kirobbanó erőben vannak a lányok” – nyilatkozta Bíró.

Két éve a magyarok 12:7-re kikaptak a későbbi győztes USA-tól a negyeddöntőbe jutásért, s végül a 9. helyen zártak. (ot, waterpolo.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?