Az első komáromi röpis győzelem

komáromi röpisek

A komáromi Rieker UJS egyetemi férfi-röplabda-csapata két nappal az elődöntős siker után 3:1-es bravúros győzelmet aratott a nagy rivális Myjava ellen a férfi-röplabdaextraliga döntősorozatának első mérkőzésén. 

A mérkőzést a hazai Myjava kezdte jobban. Jó szervákkal és hatékony támadásokkal néhány perc alatt 8:4-re vezettek. A következő néhány perc azonban a komáromiaké volt, és a myjavai hibákat kihasználva 9:9-re egyenlítettek. A hazaiak azonban újból elrugaszkodtak, zsinórban 6 pontot szereztek, és 15:9-re elhúztak. A hatpontos különbség bőven elégnek bizonyult az első játszma megnyeréséhez, 25:17-tel zártak – 1:0.

A második szett elején a hazaiak kulcsjátékosa, Marek Ludha bokasérülést szenvedett, le kellett cserélni, de a játékrész végén vissza tudott térni a játékba. A Duna-partiak a második játékrészben koncentráltabban és kevesebb hibával játszottak. A szett közepén 11:7-re vezettek, s a játszmát már nem engedték ki a kezükből, magabiztosan nyerték 25:20-ra – 1:1.

A harmadik játszmában 9:9 után a komáromiak feljavultak minden játékelemben, kis lépésekkel növelték előnyüket, és 25:19-re hozták a szettet, megszerezve a vezetést is – 1:2. 

A játék képe nem változott a negyedik játszmában sem. A komáromiak végig domináltak, a hazaiak egyszer sem vezettek. A Rieker UJS röpisei 20:14-es vezetésüknél már csak arra vigyáztak, hogy ne vétsenek ki nem kényszerített hibákat. A játszmát 25:19-re, a mérkőzést pedig 3:1-re nyerték, amivel a klubtörténet első döntőbeli győzelmét szerezték meg. 

Robin Pělucha vezetőedző örömmel nyugtázta: „Nehéz mérkőzést nyertünk, gratulálok a fiúknak! A Myjava a bajnokság egyik legjobb csapata, de most az történt a pályán, amit mi akartunk. Ez még csak a kezdet, és semmi nem dőlt el. Szerdán Komáromban folytatjuk.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?