Komáromi röplabdás sikerek

komáromi röpisek

Két jelentős komáromi siker is született röplabdában a héten.

Egy év elteltével ismét bejutott a férfiextraliga döntőjébe a komáromi röplabdacsapat. Az UJS Rieker játékosai előbb kedden hazai pályán verték 3:1-re az eperjesieket, ezzel újra előnyt szerezve az elődöntős sorozatban (2:1). Majd csütörtök este sikerült az idényben másodszor is győzniük az északkeleti városban. Hasonlóan, mint a Szlovák Kupa elődöntőjében, ezúttal is nagy fordulato(ka)t hozó meccsen: míg januárban sima 3:0 után a továbbjutásról dönteni hivatottpótszettet nyerték meg a komáromiak, addig most 2:0-ás előnyről engedték egyenlíteni az eperjesieket. A döntő, ötödik szettben azonban ismét ők voltak a jobbak, és 15:12-vel megnyerték a meccset és az egész szériát is. 

„Gratulálok az eperjesieknek, nagyon jól játszottak az egész sorozatban, megleptek. Végre sikerült jól kezdenünk, de a harmadik szettet az adogatásaink miatt elveszítettük. Sokat rontottunk vagy csak alibiszervákat produkáltunk. Az eperjesiek elkapták a fonalat, de a srácok aztán minden egyes labdáért megküzdöttek, így kell a playoffhoz hozzáállni. Szerintem az eperjesieknek meglesz a bronz, mi pedig nagyon szeretnénk megszerezni az aranyat – nyilatkozta František Ogurčák, a komáromiak edzője, A másfél hét múlva kezdődő fináléban a pozsonyi VKP vagy a Myjava lesz az ellenfelük, amely a Myjavát győzte le 3:2-re.

A héten volt még egy oka az ünneplésre a komáromi klubnak: a női csapatuk ugyanis kivívta az extraligás szereplés jogát. A rendkívül hullámzó meccseket hozó osztályozón a Pezinok ellen két 3:2-es eredmény született, így az élvonalbeli tagságról az aranyszett döntött. Ezt pedig magabiztosan, 15:6-ra hozták a komáromiak szerda este Bazinban, így 10 év után ismét az extraligában szerepelhet a város női együttese. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?