AZ EDZŐK MONDTÁK

DUŠAN RADOLSKÝ (Slovan): „Nagyra értékelem, hogy a védenceim két alkalommal is fordítani tudtak. Úgy gondolom, megérdemelten győztünk.”
BOHUMIL ANDREJKO (az FC Košice másodedzője): „Nehéz értékelnem ezt az összecsapást, amely ilyen gólaránnyal végződött.

DUŠAN RADOLSKÝ (Slovan): „Nagyra értékelem, hogy a védenceim két alkalommal is fordítani tudtak. Úgy gondolom, megérdemelten győztünk.”

BOHUMIL ANDREJKO (az FC Košice másodedzője): „Nehéz értékelnem ezt az összecsapást, amely ilyen gólaránnyal végződött. Nem vagyok biztos benne, hogy a bírók feladatuk magaslatán álltak-e, szerintem sokat hibáztak, többnyire a kárunkra. A 35. percig jól játszottunk, vezetést szereztünk, aztán a félidő hajrájában két gólt kaptunk. Annak ellenére, hogy sikerült egyenlítenünk, a Slovan szünet után minden helyzetét kihasználta. Bánt a dolog, hogy a fiúk a hajrában elvesztették idegeiket.”

ANTON DRAGÚŇ (Trenčín): „Köszönöm a játékosoknak, hogy ilyen nagyszerű akarással küzdöttek. Az első fél órában mi irányítottuk a meccset, de a balszerencsés gól némileg letört bennünket, játékunk már nem volt annyira folyamatos, sok hibával futballoztunk. Az ellenfél minőségi futballt produkált, s a győzelemhez vezető utat a tizenegyes biztosította számunkra, mert utána szárnyakat kapott a csapat. A döntetlen talán igazságosabb lett volna.”

PECZE KÁROLY (Inter): „A nehéz talajon mindkét csapat igyekezett a maximumot nyújtani. Játékosságban jobbak voltunk ellenfelünknél, kulcsfontosságú momentum volt, hogy 1:0-s vezetésünk után Lelkeš hihetetlenül elpuskázta a gólszerzési alkalmat. Utána jött a nevetséges tizenegyes, amely felhozta ellenfelünket, s küzdőképességének köszönve megszerezte a három pontot.”

ERIK BOGDANOVSKÝ (Ružomberok): „Jó iramú játékot hozott a meccs, annak ellenére is, hogy nehéz talajon zajlott az összecsapás. Mucha kapus ismét kiválóan védett.”

STANISLAV GRIGA (Dubnica): „Nagyon jó és izgalmas mérkőzést láthattak a nézők, mindkét együttes maximális erőbedobással küzdött, csapatom több hibát vétett, s ezt az ellenfél kétszer kihasználta. Jobbak voltunk a hazaiaknál, többet lőttünk kapura, de Mucha kiválóan védett.”

JOZEF ŠURAN (Púchov): „A labdarúgásban már úgy járja, hogy csak az egyik csapat nyerhet. Sok gólszerzési lehetőség adódott előttünk, de kevésbé voltunk határozottak, s a szerencsével is hadilábon álltunk.”

VLADIMĺR WEISS (Petržalka): „A nézők jó mérkőzést láthattak a nehéz talajú pályán, mindkét oldalon sok gólszerzési lehetőség volt. Sikeresek akartunk lenni, de azt nem állítom, hogy három pontért jöttünk ellenfelünkhöz. A sikerhez vezető utat az jelentette, hogy Maixner semlegesítette a gólveszélyes Breškát.”

FRANTIŠEK KOMŇACKÝ (Žilina): „Tekintettel arra, hogy mennyi helyzetünk volt, győznünk kellett volna, de a futballt gólokra játsszák. Nincs gólerős játékosunk, és ha a középpályások helyzetbe is kerültek, Belic kapus minden kezdeményezésüket hárított.”

JOZEF ADAMEC (Trnava): „Nehéz meccs volt, nehéz talajon. Defenzív taktikát választottunk, és Marek Mintált szorosan őriztük. Az első félidőben térfelünkön zajlott a játék, a másodikban a hazaiak nagy fölénybe kerültek, de ha át is játszották védelmünket, Belic kapus mindig a helyén volt. Tudtuk, ha átvészeljük a zsolnaiak óriási fölényét, sikeresek lehetünk, mert megpróbáltunk néhány gyors kontraakciót vezetni. A vendéglátó csatárok csődöt mondtak, de ilyen már a futball.” (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?