AZ EDZŐK MONDTÁK

MILAN ALBRECHT (Trenčín): „Elnézést kérek szurkolóinktól a mai produkcióért. Azonban ellenfelünk még jóval gyengébb teljesítményt nyújtott, ezért nyertük meg fölényesen a mérkőzést.

MILAN ALBRECHT (Trenčín): „Elnézést kérek szurkolóinktól a mai produkcióért. Azonban ellenfelünk még jóval gyengébb teljesítményt nyújtott, ezért nyertük meg fölényesen a mérkőzést. Védenceimet megnyugtatta, hogy 12 perc után már 2:0-ra vezettünk, ezután visszafogták az iramot, de ezt sem tudták kihasználni a sok hibával futballozó kassaiak.”ERIK BOGDANOVSKÝ (FC Košice): „Már a találkozó elején eldőlt a gyenge színvonalú mérkőzés sorsa, amikor védőink gyermeteg hibákat vétettek. Középpályásaink és csatáraink szinte nem is voltak a pályán, a 90 perc során alig volt helyzetünk. Zábavník szigorú kiállítását követően alig akadt látnivaló.”JOZEF ŠURAN (Púchov): „Az első félidőben hatalmas taktikai csata folyt a játéktéren, mindkét csapat elsősorban a védekezésre helyezte a hangsúlyt. Fordulást követően nagyobb sebességre kapcsoltunk, több lehetőséget is kidolgoztunk, azonban csak egyet értékesítettünk. A Slovan kiegyenlítő gólját megelőzően két védőnk alaposan elmélázott, így hiába futballoztunk fölényben, be kellett érnünk a döntetlennel.”MIROSLAV SVOBODA (Slovan): „Nekem személy szerint tetszett a mérkőzés. Tartottunk a hazaiaktól, ezért a zárt védekezés mellett gyors ellentámadásokkal próbálkoztunk. A Matador vezetőgólja után kockáztattunk, és sikerült egyenlítenünk. A játék képe alapján a döntetlen eredményt igazságosnak tartom.”JINDŘICH DEJMAL (Prešov): „Komoly lehetőséget puskáztunk el, hiszen győzelmünk esetén felzárkóztunk volna a középmezőnybe. Játékosaink rendkívül idegesen, sok hibával futballoztak. Ennek ellenére két alkalommal is vezetést szereztünk, azonban komoly hibák után mindkétszer egyenlített az újonc. A Dubnica második góljánál hátvédeink alaposan elméláztak. A mérkőzés előtt biztosra vettem, hogy győzünk, ezért nagyon csalódott vagyok.”PETER GERGELY (Dubnica): „Sportszerű találkozót hozott az összecsapás. Megmutattuk, hogy nem vagyunk olyan gyengék, mint azt a táblázat mutatja. Az eredménnyel elégedett vagyok, hiszen Eperjesen sikerült két gólt lőnünk. Szerintem rászolgáltunk a döntetlenre.”MIKULÁŠ KOMANICKÝ (Ružomberok): „Nagyon nehéz értékelnem a balul sikerült mérkőzést, hiszen a 90 perc jelentős részében hatalmas fölényben futballoztunk. Sajnos, már a mérkőzés elején balszerencsés öngólt kaptunk, ezután labdarúgóink idegesek lettek, s elpuskázták a százszázalékos helyzeteket. A ligetiek taktikusan futballoztak, szigorúan őrizték kulcsembereinket, s gyors kontráik veszélyesek voltak.”DUŠAN GALIS (Petržalka): „A meccs előtt nem titkoltuk, hogy nem akarunk üres kézzel távozni. Elismerem, a 3. percben szerencsés körülmények között szereztük meg a vezetést, a gól alaposan meglepte a hazaiakat. A rózsahegyiek ezután rendkívül idegesek lettek, s ezt sikerült kihasználnunk. Nem szép futballt jöttünk játszani, hanem sikeres eredményt akartunk elérni.”JOZEF BUBENKO (Inter): „A sérült Šuchančok és a beteg Kratochvíl nélkül szétesett a védelmünk, s ezt kihasználták a zsolnaiak. Nem találok szavakat a gyenge teljesítményre, hiszen középpályásaink és csatáraink alig vezettek néhány épkézláb támadást. Hátvédeink katasztrofális teljesítményt nyújtottak, ennek tudható be a három kapott gól.”LADISLAV JURKEMIK (Žilina): „Nagyon boldog vagyok, hogy a bajnok otthonában sikerült nyernünk. Ez a győzelem egyértelműen történelmi sikerként értékelhető. A küzdelmes találkozón megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot.” (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?