Pozsony. Rio de Janeiróban vasárnaptól február 1-jéig tart a vízilabda olimpiai selejtező, melyen részt vesz a szlovák válogatott is.
Athén a tét Rióban
A szlovákok a csoportküzdelmek nyitányán, vasárnap (12.00) a nagy esélyes oroszok ellen kezdenek, majd hétfőn az argentinokkal mérkőznek, kedden a hollandok, szerdán pedig a brazilok következnek.
A csoportgyőztesek egyenes ágon az elődöntőbe kerülnek, a második és a harmadik helyezettek egyenes kieséses alapon küzdenek a négy közé jutásért. A finálé két résztvevője, valamint a 3. helyezett harcolja ki az olimpiai részvételt.
Ha a szlovák együttes ott akar lenni az athéni ötkarikás játékokon, akkor a csoportküzdelmek során legalább kétszer kell nyernie, s ha a középdöntőn túljut, még az utolsó felvonásban is egyszer kell győznie. Továbbjutás esetén a játékosok 500 000 koronán osztozhatnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.