Amerikai hokicsoda, elindult hódító útjára a biatlon

<p>Walt Disney alkotta a látványterveket, ettől függetlenül volt némi kockázat abban, hogy a rendezők Squaw Valley-nek, egy Sierra Nevada-i falunak adták a rendezés jogát. Mert 1955-ben az &bdquo;indián asszony völgyében&rdquo; nem hogy sportlétesítmények, de ház is alig volt &ndash; de végül szerte Amerikában láthatták a versenyeket a tévéközvetítések jóvoltából.&nbsp;</p>

A téli olimpiák történetében először építettek olimpiai falut, ahol hétszázötvenen fértek el.Squaw Valley-vel egy nagy baj adódott, mégpedig a bobpálya hiánya. Miután kiderült, hogy csak nyolc ország indítana bobosokat, úgy döntöttek, ennyi versenyzőért nem vesződnek a költséges beruházással. Így ez az egyetlen téli olimpia, amelyen nem rendeztek bobversenyeket. Lestander a sílövők első bajnoka A sílövészet korai változata, a katonai síőrjárat ugyan szerepelt már az első, 1924-es játékokon is, az új forma első versenyét azonban csak 1958-ban rendezték meg. Az olimpián egyetlen számot rendeztek, ezt a svéd Klas Lestander nyerte. A győztes csak a tizenötödik legjobb időt futotta, ám a húsz lövés egyikét sem hibázta el, így ő lett a legjobb. A legjobb sífutó, a francia Victor Arbez hiába volt jobb nála hét és fél perccel, csak kétszer talált célba, és végül 25. lett a harmincfős mezőnyben. Divín sérülten ezüstérmes A legérdekesebb sztori a műkorcsolyázáshoz fűződött: az ötkarikás játékokon családi eseménnyé zsugorodott a sportág versenye, a férfiaknál az a David Jenkins győzött, aki az 1956-os női verseny aranyérmesének, Hayes Alan Jenkinsnek a testvére volt. A Squaw Valley-ben a nők között nyertes Carol Heiss pedig később David Jenkins sógornője lett...Kitett magáért a pozsonyi Karol Dívín, aki az olimpia előtti edzőtáborozás során izomszakadást szenvedett, így nem is indulhatott az Eb-n. Az ötkarikás játékokra viszont sérülten is nevezték, mert megígérte, hogy mindenképpen befejezi a versenyt. Nagy fájdalmak közepette be is fejezte az akkor 24 éves budapesti születésű korcsolyázó, nem is akárhogyan, hiszen ezüstérmes lett. Hengereltek a hazai hokisok A jégkorongtorna két nagy esélyesének a kanadai válogatottat, illetve az előző olimpia győztesét, a szovjet csapatot tartották, mert az amerikaiak meglehetősen fiatal kerettel vágtak neki a sorozatnak. Ennek ellenére a házigazdák óriási meglepetésre igen meggyőző teljesítményt nyújtottak, a Cleary (Bill és Bob), valamint a Christian (William és Roger) testvérpárok vezérletével minden mérkőzésüket megnyerték, és megszerezték az Egyesült Államok első olimpiai bajnoki címét jégkorongban. Az utolsó meccset a csehszlovákokkal vívták az amerikaiak, és két harmad után vesztésre álltak (3:4). Ekkor a hazaiak öltözőjébe tévedt a bronzérmes szovjetek egyik hokisa, Szologubov. Angoltudás híján kézzel-lábbal mutogatva gúnyolta őket, hogy nem bírják szusszal. Az amerikaiak úgy feldühödtek, hogy húsz perc alatt hat gólt ütve 9:4-re nyertek. Gyorshajtásért aranyérem Izgalmas viadalokat hoztak az alpesi sízők küzdelmei. A férfiak lesiklását az a francia Jean Vaurnet nyerte, aki fém lécekkel és a jellegzetes tojáspozíciót felvéve versenyzett. Mindkét újítása általánossá vált a következő évtizedekre. Vaurnet a győzelme utáni sajtótájékoztatón elnézést kért, amiért 105 kilométeres sebességével átlépte a kaliforniai sebességhatárt. Megszakadt az északi hegemónia A német színekben induló Helmut Recknagel megtörte az északiak hegemóniáját, és ő lett az első közép-európai olimpiai bajnok síugrásban. A türingiai fiatalember a közös Németországnak érte el ezt az eredményt, pedig az 1959– 1960-as Négysáncversenyre nem kapott NSZK-s vízumot.Akárcsak síugrásban, az északi összetettben is először fordult elő, hogy nem észak-európai győztest avattak. A német Georg Thoma hiába ugrott remekül, a szakemberek úgy vélték, ezt az előnyét a sífutásban elveszti. A civilben postásként dolgozó sportoló is visszafogottan nyilatkozott, mondván, ha minden jól alakul, megszerezheti a hatodik helyet. A szovjet Dmitrij Kocskinnak volt a legnagyobb esélye behozni Thomát, ám lemaradt, és csak az ötödik helyen végzett, a német pedig megnyerte a számot. Magyar érem nélkül 1928 óta először nem szerzett magyar sportoló érmet a téli olimpián, és ez így is maradt még húsz évig. Squaw Valley-ben mindössze három magyar szerepelt, a sífutó Bartha Magdolna 24. helye volt a legjobb eredmény.Ezen az olimpián már női gyorskorcsolyázók is indulhattak, az első aranyérmet a német Helga Haase szerezte meg. Haase – aki Kelet-Berlinben a rendőrségnél volt könyvelő – edzőjét nem engedték be Amerikába, ahogy a többi keletnémet edzőt és újságírót sem. A szovjetek hat aranyérmet nyertek, a férfiaknál Jevgenyij Grisin, a hölgyeknél Ligyija Szkoblikova jutott el kettőig. Szkoblikova négy évvel később történelmet írt azzal, hogy mind a négy női számot megnyerte gyorskorcsolyában. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?