Alpesisí-vk: megérkezett Jasnára a mezőny, Vlhová faragni akar a hátrányából

jasná

A hétvégén a jasnái síközpontba érkezik az alpesisí-világkupa női mezőnye. Az Alacsony-Tátrában Petra Vlhová győzelmi célokkal száll harcba a szombati óriás-műlesikló-, illetve a vasárnapi műlesiklóversenyen.

Petra Vlhová az aktuális szezonban jobb és kiegyensúlyozottabb formát mutat, mint tavaly. Az olimpiai bajnok szlovák síző az elmúlt hetekben egy Kranjska Gora-i győzelemmel és egy flachaui második hellyel hangolt a jasnái hétvégére, így a szezon felénél járva már hét dobogós helyezése van. Összehasonlításképp, egy évvel korábban összesen kilencszer állhatott fel a pódiumra.

Csökkenteni a hátrányt

A síközpontban szombaton óriás-műlesiklást, vasárnap pedig műlesiklást rendeznek. Vlhová maximálisan otthon érezheti magát Jasnán. A pályát gyerekkora óta ismeri és néhány nappal ezelőtt is edzett rajta. „Flachau előtt kipróbáltam a pályát. Jól ismerem a dombot, sok kilométert megtettem már rajta. A pálya nehéz, az óriás-műlesiklás kifejezetten hosszú, az alsó része pedig az éles kanyarral elég bonyolult. Remélem, hogy a körülmények a hétvégére javulni fognak, mert most esikˮ – mondta Vlhová a csütörtöki sajtótájékoztatón.

A liptószentmiklósi születésű sportoló a legutóbbi, 2021-es jasnái versenyen megnyerte az óriás-műlesiklást, műlesiklásban pedig második lett. Idén mindkét versenyen egyértelműen a győzelemre hajt, hiszen feltett célja, hogy csökkentse hátrányát az éllovas Mikaela Shifrinnel szemben a pontversenyekben. Vlhová műlesiklásban 25, összetettben pedig 227 ponttal van lemaradva az amerikai mögött a második helyen. Óriás-műlesiklásban jelentősebb a hátránya, ott csak az 5. helyen áll.

Vlhová nyomást érez

Az Alacsony-Tátrában is várhatóan az amerikai klasszis lesz Vlhová legnagyobb ellenfele. Shiffrin egy egyhetes, betegség miatti kényszerpihenő után kirobbanó formában, győzelemmel tért vissza Flachauban. Nem mellesleg mindkét eddigi jasnái műlesiklást (2016, 2021) ő nyerte meg. „Nem az jár a fejemben, hogy ideje megbosszulni ezeket a győzelmeket – szögezte le Vlhová. – Ha ezt tenném, az csak rosszul sülne el. Egyszer ő nyer, másszor meg én. Ha a hétvégén a legjobbamat nyújtom, hibák nélkül, akkor elégedett leszek. Ha úgy fogom érezni, hogy kiadtam magamból a maximumot, de nem győztem, azt el fogom fogadni.ˮ

Vlhová edzője, Mauro Pini szerint mindennek tökéletesen kell működnie, ha a legjobb eredményt akarják elérni. „Nincs okunk rá, hogy változtassunk az eddigi rutinunkon. Petra formája javult, és csak rajtunk áll, hogy ezt miként menedzseljük. Nem szabad, hogy hibázzunk. A regenerációját és az étrendjét is pontosan megterveztük. Azon dolgozunk, hogy mentális, fizikai és technikai részről is minden rendben legyen. Az elmúlt hetek versenyeire rengeteg szlovák szurkoló érkezett. Remélem, ezúttal a még több néző nem helyez majd túl nagy nyomást Petrára, épp ellenkezőleg...ˮ

Vlhová ezzel kapcsolatban elárulta, ő érzékeli, hogy ezúttal nagyobb a nyomás. „Természetesen érzem, hogy ez most más. Aki azt állítja, hogy nem foglalkozik a nyomással, az nem mond teljesen igazat. Ott van például Peter Sagan, aki az ilyesmit elég flegmán kezeli. Én viszont igenis érzem a stresszt, és az lesz a kulcs, hogy hogyan birkózom meg vele. Ha nem sikerülne, rajthoz sem állhatnék, de szerencsére ezt már rég megtanultam kezelni.ˮ

12 ezer néző előtt

A szombati óriás-műlesiklás két futamát 9.30-kor és 13.00-kor, a vasárnapi műlesiklás versenyeit 9.30-kor és 12.15-kor rendezik. A szervezők nagyjából 12 ezer nézőt várnak a helyszínre, és már korábban telt házat hirdettek: a több fázisban eladásra bocsátott jegyek minden alkalommal villámgyorsan elfogytak. A szervezők ugyanakkor azt is elárulták, hogy nem lesz minden évben világkupa Jasnán, gazdaságilag megvalósíthatóbbnak tartják, ha minden harmadik évben rendeznek futamot a síközpontban.

A versenyeket a Joj Šport és a ČT Sport élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?