Alpesisí-vb: Shiffrin aranyérme óriás-műlesiklásban, Vlhová messze a dobogótól

Shiffrin

Petra Vlhová csak hetedikként zárt óriás-műlesiklásban az alpesisí-világbajnokságon Courchevelben. Az aranyérmet a papírformának megfelelően Mikaela Shiffrin szerezte meg.

Az amerikai Mikaela Shiffrin pályafutása hetedik világbajnoki aranyérmét szerezte, a négy műlesikló-, egy kombináció- és egy szuper-G-siker után az amerikai versenyző óriás-műlesiklásban is felért a csúcsra. Shiffrin úgy is megőrizte az első futam során szerzett előnyét, hogy a második kör alsó részében egy ponton jól láthatóan elvesztette az egyensúlyát. A második helyen az olasz Federica Brignone, a harmadikon a norvég Ragnhild Mowinckel végzett, utóbbi a délutáni futam leggyorsabbja volt. A címvédő Lara Gut-Behrami éppen csak lemaradt a dobogóról. „Ideges voltam a rajtnál, de végül hihetetlen eredményt értem el. Nagyon nehéz verseny volt. A közönség persze a hazai versenyzőket segítette, de én is köszönöm a biztatástˮ – mondta a Shiffrin, aki idén a világkupában is nagyszerűen szerepel, az összetett pontverseny mellett két szakágban is az első helyen áll.

Petra Vlhová a délelőtti futamot a szerény 9. helyen zárta. Délutáni célba érésekor nem tudott az élre állni, mivel nem sikerült megelőznie az olasz Marta Bassinót. A Vlhovát követő nyolcfős mezőnyben végül ketten gyengébb idővel zártak a szlováknál, a hazai pályán versenyző és aranyéremre áhitozó Tessa Worley pedig kicsúszott, így a liptószentmiklósi síző összességében két helyet tudott javítani és hetedik lett. Vlhová egyik futamon sem vétett látványosabb hibát, de egyik alkalommal sem volt megfelelő a tempója: az első körben kerek egy másodperccel volt lassabb Shiffrinnél, a másodikban 32 századot kapott a bronzérmes Mowinckeltől. „Ma nem jött ki a lépés. Ez minden, amit hozzá tudok fűzni. A második köröm jobban sikerült, mint az első, de voltak hibáim, amik miatt időt vesztettem, és ezen nagyon nehéz volt javítani. Ilyen a sportˮ – összegzett szűkszavúan a célba érés után Vlhová, aki szombaton kedvenc számában, műlesiklásban javíthat.

A szlovák síző nem fut ideális szezont a világkupában. Szezonbeli első győzelmére egészen január 10-ig kellett várnia, amikor megnyerte a műlesiklást Flachauban. A siker azonban nem hozta meg számára az áttörést, az azt követő két műlesikló- és két óriásműlesikló-verseny egyikén sem ért el dobogós helyezést. A vb-n már korábban visszalépett a szuper-G-től és a kombinációtól, mert elmondása szerint a gyors számokra nem tudott kellő mértékben gyakorolni.

A Franciaországban zajló világbajnokság nem része a világkupának, az itt elért eredményekért nem osztanak pontokat. Pénteken férfi óriás-műlesiklást rendeznek Courchevelben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?