<p>A liechtensteini Tina Weirather diadalmaskodott a női alpesi sízők világkupa-sorozatának Lake Louise-i szuperóriás-műlesiklásában vasárnap, ahol Miklós Edit a 39. helyen ért célba, később azonban kizárták.</p>
Alpesi vk - Weirather nyerte a szuperóriás-műlesiklást
A szám idei világbajnoki ezüstérmese, s szakági vk-címvédője 11 századmásodperccel előzte meg a februári térdsérülése után egyre jobb formába lendülő svájci Lara Gutot. A dobogó harmadik fokára az osztrák Nicole Schmidhofer állhatott fel a szezon első szuperóriás-műlesikló versenyén.
Az összetettben címvédő, s a mostani szezonban is első helyen álló amerikai Mikaela Shiffrin ezúttal ötödikként zárt.
A mezőny egyetlen magyar versenyzője, Miklós Edit ezúttal a 39. helyen ért célba, ám a hazai szövetség tájékoztatása szerint utólag kizárták. Stark Márton szövetségi kapitány elmondta, hogy a síléc kötése alatti emelő magasabban volt a megengedett öt centiméternél, az csíkszeredai születésű versenyző így hivatalosan helyezetlenül zárta a futamot.
A lesiklásban olimpiai hetedik magyar síző közel egy év után tért vissza a mostani hétvégén, ugyanis januárban hatalmasat bukott, és mindkét térdét meg kellett műteni.
Miklós Edit pénteken balszerencsés körülmények között - az amerikai Lindsey Vonn bukása miatt megállították, az újracsúszása pedig már nem is lehetett igazán jó, mivel a havazás miatt sokat romlott a pálya, illetve a léceket nem lehetett újra felkészíteni - nem szerzett pontot, szombaton viszont 14. lett.
A nők világkupa-sorozata jövő pénteken a svájci St. Moritzban egy újabb szuperóriás-műlesikló futammal folytatódik.
Eredmények:
1. Tina Weirather (liechtensteini) 1:18.52 perc
2. Lara Gut (svájci) 1:18.63
3. Nicole Schmidhofer (osztrák) 1:18.79
....Miklós Editet utólag kizárták.
Az összetett vk állása 7 verseny után (még 32 van hátra): 1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 510 pont, 2. Viktoria Rebensburg (német) 336, 3. Weirather 234, ...65. Miklós Edit 18
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.