Albérletbe a bajnok

Zalaegerszeg. Miközben ámulunk és bámulunk a világbajnokság színvonalát, iramát és szebbnél szebb megoldásait látva, addig szép csendben Magyarországon is „futballoznak”. Egyelőre nem a pályán, sokkal inkább a kulisszák mögött zajlanak az események, hogy ki, hová és mennyiért igazol.

Zalaegerszeg. Miközben ámulunk és bámulunk a világbajnokság színvonalát, iramát és szebbnél szebb megoldásait látva, addig szép csendben Magyarországon is „futballoznak”. Egyelőre nem a pályán, sokkal inkább a kulisszák mögött zajlanak az események, hogy ki, hová és mennyiért igazol. Célok és tervek hangzanak el, új és régi edzők bólogatnak, hogy majd most aztán úgy, de úgy felkészülünk... Vannak nem is kevesen, akik csak a hazai pontvadászatra összpontosítanak, de Zalaegerszegen például ennél természetesen sokkal többről van szó. Arról, hogy a csapat története első bajnoki aranyérmének köszönhetően végre kiléphet az európai kupaporondra. A ZTE június 20-án kezdi meg a felkészülést, és a csapat tagjai, valamint a vezetők már másnap, azaz 21-én megtudják, kivel hozza őket össze a sors a Bajnokok Ligája előselejtezőjében.

Szóval most még nem pattog a labda a felújítás alatt álló zalaegerszegi stadionban, de az már egészen biztosan eldőlt, hogy a bajnok nem is itt fogadja BL-előselejtezőbeli riválisát. Tudniillik megegyezés született, hogy a ZTE az FTC Üllői úti stadionjában vívja bemutatkozó nemzetközi kupatalálkozóját. Amennyiben az első erőpróbán túljutnak a kék-fehérek, várhatóan a selejtezőkör meccsét is Pesten rendezik meg, ám ha sikerülne a nagy bravúr, vagyis a főtáblára kerülés, akkor a folytatásban (ha a stadionépítők és építtetők is úgy akarják) már tényleg otthon fogadhatná riválisait a magyar bajnok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?