Aki történelmet írt a pályán és azon túl is

Az Aston Villa és az argentin válogatott első számú kapusa a klubcsapatát a Bajnokok Ligájába, hazája nemzeti válogatottját pedig Copa América-elsőséghez segítette a 2023–2024-es idényben. 

Nem tartom magam a világ legjobb kapusának, sok nagyszerű kapust látok hétről hétre. Igyekszem minél több meccset és trófeát nyerni a csapatommal, miközben kapusként fejlődöm

 – nyilatkozta a 32 éves kapus a díj átvételekor. De vajon miért éppen Lev Jasin lett a díj névadója, az első, és minden bizonnyal utolsó, aranylabdát nyert kapus?

A „Fekete Póknak” becézett Lev Jasin az egyetlen, aki kapuvédőként nyerte el az európai labdarúgás legfontosabb egyéni trófeáját. Az aranylabda elnyerése mellett 1998-ban bekerült az elmúlt évszázad legjobb csapatába, 2002-ben a futball-világbajnokságok történetének álomcsapatába, 2000-ben az évszázad kapusának választotta a FIFA, a France Football francia szaklap pedig 2019-ben megalapította a Lev Jasin-díjat, amelyet az Európában játszó, az adott évben a legjobb teljesítményt nyújtó kapus veheti át a korábbi neves labdarúgókból összeállított zsűri szavazata alapján.

Megelőzte a korát

Lev Jasin. A kapusok történelmében ez a név ragyog a legfényesebben. Lehet arról vitatkozni, hogy ő volt-e a legjobb, de kétségtelenül ő az, akit a legtöbbet ünnepeltek, és aki minden idők legragyogóbb ikonja lett ezen a poszton. A csöndes és eltökélt Fekete Párduc (néha Fekete Pók) becenevéhez hűen, egyszínű fekete mezben védett, és a nyugati országokból nézve ezzel maga volt a minimalista szovjet elegancia megtestesülése. Saját hazájában nemzeti hős: a szerénység, szorgalom és a bátorság példaképe lett. „Jasin mindenben a lehető legmagasabb szinten teljesített – mondta róla nagyszerű angol kor­társa, Gordon Banks. – 

Hatalmas vetődéseket mutatott be, magabiztosan lépett ki a beadásokra, és tökéletesen zárta a szögeket. Igazi úriember volt. Az 1966-os vébén úgy szedett le egy labdát a csatár lábáról, hogy az illető kis híján lerúgta a fejét. Mégis azonnal felpattant, és első dolga volt, hogy megnézze, hogy a fickó rendben van-e.”

Jasintól teljesen idegen volt a legnagyobbakat sokszor jellemző feltűnőségi viszketegség, de ezzel együtt megkérdőjelezhetetlen kisugárzása volt. Neve egyet jelent a kiváló kapusteljesítménnyel: minden kapus, aki legalább 100 kapott gól nélküli meccset lehoz az orosz Premjer Ligában, tagja lesz a Jasin-klubnak, és a FIFA is Jasin-díjat ad át minden világbajnokság legjobb kapuvédőjének.

Lev Jasin megelőzte a korát: amíg poszttársai 90 percen keresztül a gólvonalon álltak, addig ő ordítozva adott utasításokat a védőinek, részt vett a támadások felépítésében, bátor kijöveteleivel akadályozta az ellenfeleket a gólszerzésben. Jasin forradalmi újításai a modern kapusposzt alapjait szolgáltatták. Mindemellett testi adottságai, atletikussága, nagyszerű helyezkedési képessége és elképesztő reflexei lehetővé tették, hogy lélegzetelállító, akrobatikus védéseket mutasson be. A beszámolók szerint olyan lövéseket is hárított, amelyekbe más kapusok beleérni sem tudtak volna. Az ő találamánya volt továbbá, hogy a labda megfogása helyett esetenként öklözte azt.

Aki fél, ne álljon kapuba

A büntetők közül – rekorderként – százötvenet hárított. A tizenegyesek védéséről a következőket mondta: 

„Azt az örömöt, hogy Jurij Gagarint az űrben láttam, csak egy tizenegyes hárításának öröme múlja felül.”

Pályafutása alatt 813 mérkőzésen lépett pályára, ezek közül 270-en nem kapott gólt. Az orosz bajnokságban 160 mérkőzésen maradt érintetlen a kapuja, a hazai rekordját 2017-ben döntötte meg a CSZKA Moszkva kapusa, Igor Akinfejev. Bár az ilyesmit nehéz pontosan megmérni, valószínűleg nincs még egy ország, ahol olyan áhítatos tisztelet övezné a kapusokat, mint Oroszország. A brit vagy brazil gyerekek leginkább csatárok akarnak lenni, hogy gólokat rúgjanak, és mindenki őket ünnepelje, orosz társaik ezzel szemben a titokzatos, leghátul álló, és különleges mezben játszó alak posztját találják a legvonzóbbnak. Jasin hatása természetesen nagyban hozzájárult ehhez a jelenséghez.

Szerelésének fontos eleme volt az ikonikus sapkája, illetve fekete szerelése, melyről becenevét is kapta, noha vegyük máris jegyzőkönyvbe azt a megdöbbentő tényt, hogy Jasin meze nem is fekete volt. „Nagyon sötét, kék színű gyapjúmezt viselt ” – emlékezett vissza Valentyina Tyimofejevna Jasina, a kapus özvegye. „Ha jól tudom, abban az időben minden kapus sötét mezben védett. Amikor 2000-ben Lev nevében átvettem az Évszázad Kapusa díjat, Sepp Maier azt mondta: »Amíg minden kapus feketében játszott, messziről fel lehetett ismerni őket. Ma meg ezekben a kék, piros, sárga mezekben – olyanok, mint a papagájok az őserdőben«.”

„Lev mindig ezt a színt viselte. Egyébként húsz év alatt csak kétszer vagy háromszor cserélt mezt, amikor a könyöküknél már reménytelenül kilyukadtak. Ilyenkor kért egy másikat ugyanabból a fajtából. A pályák főleg tavasszal és ősszel voltak sárosak, és a sötét szerelésen a sár nem volt annyira feltűnő. Amikor hazahozta a mezt, az egész fürdőszoba fekete lett, tele fűrészporral – azt a tizenhatos felszórására használták, hogy a kapusok ne süllyedjenek el a latyakban. A legmelegebb nyárban sem váltott más mezre. „Úgy volt vele, hogy ez megvédi a sérülésektől is” – magyarázta Valentyina. 

„A nadrágja is vattával volt kipárnázva. Mindig haragudott csapattársaira, ha azok nem gondoltak erre. Sokat morgolódott velük: Hányszor mondjam nektek, hogy enélkül nem lehet pályára lépni. Öt perc alatt összevissza horzsoljátok magatokat, mindenetek fájni fog, és legközelebb nem mertek majd elvetődni. Márpedig aki fél, az hogy akar a kapuba állni?”

Furcsa módon a legendás sötét mezekből egy darab sincs meg. Abban az időben semmi ilyesmit nem lehetett megtartani, miután 1971-ben lejátszotta búcsúmecsét, a Dinamo Moszkva levélben értesítette, hogy adja le a szerelését, azokkal a kesztyűkkel együtt, amiket pedig saját kezűleg varrogatott meg, ha elszakadtak. „Mi csak nevettünk az egészen, de ő mindent összecsomagolt, és visszaadott a klubnak. Egyetlen Dinamo-mezt sem tartott meg. Évről évben ez történt, a szezon végén szépen kimostam mindent, hogy tisztán tudja visszavinni a holmikat” – mesélte felesége.

Egyetlen felsője maradt csak meg, de ez nem a megszokott fekete egyes számú volt, hanem egy sárga darab, tizenhármassal a hátán. Ezt a világválogatott Anglia elleni gáláján viselte. 

A meccset, amit az egész világon néztek, gól nélkül hozta le. A tizenhármast senki sem akarta felvenni, de Lev azt mondta: „Adjátok csak ide, engem aztán nem zavar. Nagyon jól ment neki aznap, és a tizenhármast attől kezdve szerencseszámnak tartotta.”
Öltözékének másik híres eleme a sapkája volt. Egy időben gyakran előfordult, hogy ha magas beadás érkezett, lekapta a sapkát, felugrott, kifejelte a labdát, majd nyugodtan visszatette a fejére. Megtehette, az ő idejében még nem volt a maihoz hasonló tolongás a tizenhatoson belül. Amikor első alkalommal fejelt ki beadást, lehorgasztott fejjel ment be az öltözőbe, attól tartva, hogy Mihail Jakusin, a Dinamo minden hájjal megkent, csípős nyelvű edzője leordítja a fejét. De a mester nem szólt egy szót sem. Van valami baj? – kérdezte Lev. „Ugyan, minden rendben – válaszolt Jakusin. De ha legközelebb ilyet csinálsz, vedd le a sapkád!” 

Utoljára 1960-ban tehette meg, de az Európa-bajnokságon egy szurkoló leemelte a fejéről, és mivel a kapus másik fejfedőhöz képtelen volt hozzászokni, sohasem pótolta a régi darabot – mint ahogy az általa megnyert aranylabda sem került „pótlásra” egy másik kapus számára sem.