A zsenális Diego Maradona vezetésével

A futballfesztivál előtt arról beszéltek, hogy a magasság, a ritka levegő, a hőség miatt valami mást kellene játszaniuk az európai csapatoknak, mint amit odahaza megszoktak. Jobban, ésszerűen megszállni a játékteret, és inkább a labdát futtatni, hogy takarékoskodni lehessen az energivál. A szövetségi kapitányok ezzel egyetértettek, ám a mérkőzéseken ennek nagyon kevés konkrét jelét láttuk. A szovjet csapat magyarok elleni meccsét kivéve mindenki nagy erőket tartott hátul és a középpályán, míg elől csupán két vagy egy csatár tartózkodott, akit egészen kivételes esetekben lehetett csak játékba hozni.

Magyarország válogatottja a sikeres selejtezők után duzzadt az önbizalomtól. Nagy Antal csapatkapitány például olyasmiket mondott, hogy bejutnak a döntőbe. Aztán az elhibázott magaslati edzőtábor a hűvös osztrák hegyekben, a teljhatalommal felruházott Mezey György szövetségi kapitány diktatorikus módszerei, a bundabotrány szőnyeg alá seprése, a szinte mindenkit sértő titkolózás a vb színhelyén (Mezey rendőrökkel távolíttatta el a csapat edzéseire kíváncsi újságírókat) megbosszulta magát: megalázó vereség a szovjetektől (0:6) és a franciáktól (0:3), keserves győzelem Kanada ellen (2:1). Utána szégyenletes búcsú Mexikótól, tésztaügy (a labdarúgók állítólag sok tésztát ettek, ezért nem ment nekik a játék), Mezey bujdosása... Ilyen kiábrándítóan soha nem szerepelt magyar csapat világbajnokságon.

Emlékszünk rá, az együttesek nem álomfutballt játszottak. Aki odahaza, az ismerős és megszokott körülmények között egy héten csak egyszer szokta oda-vissza bejátszani a 110 méteres pályát, attól irreális dolog volt a mexikói magaslaton azt követelni, hogy ugyanazt három naponként tegye meg. Nem tudták magukat kipihenni a játékosok. Ez a magyarázata annak, hogy egymás után egyetlen futballista vagy csapat sem tudott jól játszani. Az esélyeseknek tartott együttesek (Brazília, Szovjetunió) a harmadik forduló után kiestek, az erőből futballozó válogatottak kerekedtek felül, az elődöntőben már csak a franciák képviselték a támadó labdarúgást. Mégis azt kell mondanunk, a legjobb nyerte a világbajnokságot.

Argentína nagyobb kilengések nélkül játszott, és olyan erényeket csillogtatott, amelyek a többiek fölé emelték őket. Carlos Bilardo edző igen hatásos hadrendet alakított ki. Saját térfelükön a védők és a középpályások szinte párokat alkotva, néhány méterre helyezkedtek el egymástól, élősövényt fontak kapujuk elé. Elöl két játékos tartózkodott, akik abban a pillanatban, amikor az ellenfél elvesztette a labdát, villámgyorsan előretörtek felfutó középpályásaikkal, s ilyenkor a rivális nem tudott idejében felállni, sakk-matt helyzetbe került. Lelkileg és erőnlétileg is remekül felkészültek. Úgy tűnt, a németek elleni finálé hajrájában játszi könnyedséggel rúgták a harmadik gólt. Egy kicsit leegyszerűsítve és képletesen: a kétkezi munka utánozhatatlan egyedisége legyőzte a gyári szalagon készült német terméket, a sémák csapatát. Az argentinok játékkészsége jobb, szellemsebb volt a németekénél, taktikailag is föléjük kerekedtek, kihasználták az egysíkú elképzeléseikbe belebonyolódó hibáikat. És azt, hogy míg a zseniális karmester Maradonát (a vb legjobbjának nyilvánították) igyekeztek kikapcsolni a játékból, addig a többiek berúgták a ziccereket.

Mire emlékezhetünk még? Például arra, hogy a csoportmeccsek után azt hittük, a brazilok meg sem állnak a döntőig. Régimódinak és meglehetősen kocogósnak tűnő játékuk csak csel volt, mert utána villantak egyszer, villantak kétszer és mindenki hasra esett előttük, hogy később könnyedén és látványosan elszórakozzák a franciák elleni felejthetetlen meccset. Platiniék aztán az elődöntőben nem bírták erővel és kikaptak a németektől. A rakétarajtot vett szovjet válogatott a nyolcaddöntőben elképesztő védelmi és játékvezetői hibák (a svéd Fredriksson bíráskodott) következtében vereséget szenvedett a jellegtelen, de annál taktikusabb belgáktól.

A 13. világbajnoki döntő: ARGENTĺNA–NSZK 3:2 (1:0). Mexikóváros, 115 ezer néző. Játékvezető: Filho (brazil). Góllövők: Brown (23.), Valdano (57.), Rummenigge (74.), Völler (82.), Burruchaga (85.). ARGENTĺNA: Pumpido-Ciciuffo, Brown, Ruggeri, Olarticoechea, Giusti, Batista, Burruchaga, (Trobiani), Enrique, Maradona, Valdano. NSZK: Schumacher–Briegel, Brehme, Förster, Jakobs, Edere, Matthaus, Magath, (Hoeness), Berthold, Rummenige, Allofs (Völler). Az angol Lineker lett a gólkirály hat góllal.