A zólyomi elnök szerint a magyarok hétről hétre fejlődnek

hokki

Van-e helyük a magyar csapatoknak a szlovák jégkorong Tipsport Ligában – ez a kérdés a téma mostanában sok szlovákiai jégcsarnokban. A miskolci DVTK zólyomi vendégjátékán sem volt ez másképp.

„Két évvel ezelőtt látogattak el hozzám a miskolci vezetők. Rákérdeztek, hogy elképzelhetőnek tartanánk-e csapatuk szereplését a szlovák élvonalban, a Tipsport Ligában – mesélte Dušan Mráz, a zólyomi HKM klubelnöke. – Válaszom egyértelmű volt: támogatom az ötletet és mindent elkövetek annak megvalósításáért. Sikerült is. Megmondom őszintén, eleinte többet vártam a magyar csapatoktól, most azonban már úgy látom, hétről hétre fejlődnek. Remélem, hogy ez a bajnokság egyszer kinövi magát, és közép-európai elit csapatok magas színvonalú versengésévé válik.”

A sportvezető mélységesen elítéli a sportszerűtlenség minden megnyilvánulását – így természetesen elhatárolódik azoktól a zólyomi huligánoktól is, akik szeptemberben Miskolcon randalíroztak, s rátámadtak a hazai nézőkre és biztonság őrökre. „Azon nyomban közleményt adtunk ki, amelyben egyértelműen elítéltük az esetet. A rendőrök több rendbontót előállítottak, és eljárás indult ellenük. A mi stadionunk kapuja is azóta zárva maradt előttük. A jövőben nem történhet meg hasonló eset, hiszen a jégkorong nem a durva megnyilvánulások sportja” – szögezte le Mráz.

Ján Pardavý, a trencséni Dukla másodedzője a sajtóban úgy nyilatkozott, hogy nem örül a magyar csapatoknak. „Nem egyezik a véleményünk – jelentette ki kategorikusan a zólyomiak képviseletében Mráz. – A DVTK Jegesmedvék és a budapesti MAC játékosai ugyanúgy küzdenek és hajtanak, mint a mieink. A további fejlődésükhöz azonban idő kell. Mi pillanatnyilag saját csapatunk előrelépésével foglalkozunk. Listavezetőként azon munkálkodunk, hogy harmadszor is elhódítsuk a bajnoki címet.”

A miskolci Jegesmedvéknek Béres Roland személyében szlovákiai menedzsere van. „Tavaly az ezüstérmet szereztük meg a magyar bajnokságban, előtte három alkalommal végeztünk az első helyen. Egri Gergő barátom immár három éve kezdte rebesgetni, hogy álmai között szerepel a szlovák bajnokságban való részvétel. Terve szerencsére idén valóra vált. Az elmúlt idényben ugyan már jégre léptünk szlovák csapatok ellen a Visegrádi Kupában, ám az igazi lehetőség csak most teljesült be. Tudtuk, hogy kemény fába vágtuk a fejszénket, de nem ijedtünk meg a sansztól. Glen Hanlon személyében kiváló edzőre leltünk a nyáron” – nyilatkozta Béres Roland a meccs után, amelyet a zólyomiak csak hosszabbításban nyertek meg 2:1-re. A menedzser azonban fájlalta, hogy a Jegesmedvék drukkerei nem láthatták élőben a találkozót: „Sajnos a korábbi csetepaté miatt a zólyomi meccsre csupán öt szurkoló kísérte el a gárdát. Remélhetőleg a feszültség oldódni fog, és a közeljövőben egyre többen buzdítják majd a fiúkat idegenben is.”

Ábel Gábor

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?