A Werder Bremen lesz a Sahtar Donyeck ellenfele

<p>A Werder Bremen lesz a Sahtar Donyeck ellenfele a labdarúgó UEFA Kupa fináléjában, miután az elődöntőben, hazai 1-0-ás vereségét követően 3-2-re diadalmaskodott a Hamburger SV otthonában.</p>

A találkozó elején Olic szerzett vezetést a Hamburgnak, majd Diego egalizált a 29. percben. A fordulást követően is a Werder volt aktívabb, Pizarro pedig a 66. percben távolról betalált. A 83. percben egy ritkán látható góllal növelte előnyét a brémai alakulat: a vendégek úgy jutottak szöglethez, hogy egy pályára dobott műanyag tárgyon felpattant a labda, így a védő gyakorlatilag lyukat rúgott, a sarokrúgásból pedig Baumann fejelt a hálóba.

A 87. percben Olic második gólja visszahozta a hamburgi reményeket, de az eredmény már nem változott.

A brémaiak történetük második európai kupadöntőjükre készülhetnek, 1992-ben a Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK) nyerték meg. A Werder ugyanakkor vezéráldozattal hozta le a hamburgi összecsapást, hiszen brazil játékmesterük, Diego sárga lapot kapott, így eltiltása miatt nem lehet ott a fináléban.

Az UEFA Kupa utolsó döntőjére (jövőre Európa Liga néven szervezik a sorozatot) május 20-án kerül sor Isztambulban.

Eredmény:
UEFA Kupa, elődöntő, visszavágó:
Hamburger SV (német)-Werder Bremen (német) 2-3 (1-1)

gól: Olic (13., 87.), illetve Diego (29.), Pizarro (66.), Baumann (83.)

Továbbjutott: a Werder Bremen, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal

korábban:
Sahtar Donyeck (ukrán)-Dinamo Kijev (ukrán) 2-1 (1-0)

g: Jadson (17.), Ilsinho (89.), illetve Bangoura (47.)
Tj: a Sahtar Donyeck, 3-2-es összesítéssel

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?