J. MÉSZÁROS KÁROLYHáromszoros junior bajnok volt 2012-ben, de idei legnagyobb sikerének mégis a szegedi olimpiai reménységek versenyén elért második helyét tartja. A somorjai Linka Tibor ugyanis a leghátsó ember volt az ezüstérmes szlovák K4-es hajóban.
A vízen bizonyít a szófukar csapatember
J. MÉSZÁROS KÁROLY
Háromszoros junior bajnok volt 2012-ben, de idei legnagyobb sikerének mégis a szegedi olimpiai reménységek versenyén elért második helyét tartja. A somorjai Linka Tibor ugyanis a leghátsó ember volt az ezüstérmes szlovák K4-es hajóban. „Ez volt az idei legjobb versenyünk – jelenti ki a 17 éves csallóközi fiú, aki korosztályában az ország három legjobb kajakosa közé tartozik. – Már az előfutamból bekerültünk a döntőbe, így pihenhettünk a középfutamok alatt, majd a fináléban mindent kiadtunk magunkból. Ugyanebben az összetételben, párosbeli társammal, a novákyi Denis Myšákkal és két pöstyénivel, Jerguš Lackóval és Filip Valóval augusztusban ezer méteren a szlovák bajnokságot is megnyertük.”
Tibor azon a pöstyéni hétvégén a juniorok között valóban a gyakori éremszerzők táborába került. Négyesben aratott győzelme mellett Myšákkal K2-ben egy kilométeren és 500 méteren is maguk mögött hagyták a mezőnyt. Három bajnoki címén kívül a somorjai tini második lett K1 ezer méteren, K1 500 méteren és K2 200 méteren ismét Myšákkal harmadikként ért célba a hajója. „Jobb lett volna, ha K1-en is nyerek, de én inkább csapatember vagyok. Mindhárom bajnoki aranyérmemnek egyformán örültem – részletezi a somorjai hoteliskola szófukar diákja. – Tizenhárom éves koromban még egyéni számokban szoktam nyerni, azóta azonban változott a helyzet: az utóbbi években nagyobb biztonságban érzem magam, ha társam is van a kajakban. Két éve együtt evezek Myšákkal, már jól érezzük a hajót.”
Tavasztól a pozsonyi ŠKP versenyzője, Marián Tesarík az edzője. Korábban évekig Vass Géza adta át neki a sportág fortélyait. „Tibor öntudatos, szófogadó, csendes fiú. Bár itt-ott morog, de a munkáját elvégzi. Nagyon magas, hosszú karjai vannak, ami a későbbiekben is előnyére válhat” – jellemzi röviden korábbi tanítványát a somorjai edző.
Linka Tibor nem tudja, hogy hol tart az országos bajnoki címek gyűjtésében, számukról nincs áttekintése, nagy álmai sincsenek kajakos jövőjéről. De úgy gondolja, ha már egyszer élt a lehetőséggel, s kipróbálta ezt a férfias sportágat, ami ráadásul meg is tetszett neki, akkor érdemes tovább harcolni. „Kilencéves koromtól kajakozom. Nem könnyű, de szeretem – derül ki rövid válaszaiból. – Most arra készülök, hogy jövőre ismét bekerüljek az említett kajaknégyesbe. Kanadában lesz a junior világbajnokság, s jó lenne onnan jó eredménnyel hazatérni.”
Hogy mi lehetne jó eredmény, azt nem árulja el. Ismerve a szlovák kajaknégyesek helytállását az utóbbi évek világversenyein, könnyen lehet, hogy titokban társaival ő is éremszerzésre készül.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.