Balony.
A végén a balonyiak nevettek
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14484394895427_130.jpeg.webp?itok=lPZ2RDOX)
Balony. Csallóközi fociber-kekben ugyan a legtöbben az egyházkarcsaiakat és a kisudvarnokiakat tartották a legesélyesebbnek az őszi elsőségre, de a nevető harmadik, nevezetesen a balonyiak csapata fordul jövő márciusban az élről az AG Sport Ligában.
A csilizközi alakulat, holtversenyben az egyházkarcsaiakkal, 33 pontot gyűjtött be ősszel, jobb gólkülönbségének köszönhetően az idényzárót követően maga mögé utasította az egyházkarcsaiakat.
„Őszintén szólva nem számítottunk őszi elsőségre. Javunkra vált, hogy kollektívánk hosszabb ideje együtt van. A nyáron a csatárposzton Belucz Gáborral erősödtünk, aki 15 találattal házi gólkirályunk lett. Hazai pályán százszázalékos teljesítményt nyújtottunk, zömmel nagyarányú győzelmekkel, látványos focival kedveskedtünk szurkolóinknak. Jól védekeztünk, aránylag kevés, mindössze húsz gólt kaptunk. Félévi bizonyítványunkat csupán a kisudvarnoki 1:5-ös hidegzuhany csúfítja. A kudarcot elsősorban az okozta, hogy kapusunk fegyelmi büntetését töltötte, hálónkat mezőnyjátékos őrizte. Ebből a hazaiak mesterien profitáltak” – ecsetelte a fociősz statisztikáját Milan Škoda, az éllovas csilizköziek trénere.
Sokat nyomott a latban, hogy a balonyiak vendégként tizenkét pontot zsákmányoltak. „Kontráinkból gyakran húztunk hasznot. Védenceim nem kapkodtak, fegyelmezetten futballoztak, betartották a taktikai utasításokat. A félidei elsőség a jól működő gépezet, a kiváló csapatmunka eredménye. Ami pedig az egyéni teljesítményeket illeti, három játékosunk külön dicséretet érdemel. Sokat köszönhetünk kapusunknak, Németh Gábornak, söprögetőnknek, Vörös Gábornak és középső középpályásunknak, Miklós Pálnak. Az idényt értékelve egyértelműen az ekecs-apácaszakállasiak elleni hazai fellépésünkön játszottunk a legjobban. A 11. forduló sokáig emlékezetes párharcán 6:1-s elsöprő győzelmünkkel egyben véget vetettünk az ekecsiek irigylésre méltó veretlenségi szériájának. A sikerekben bővelkedő fociőszt a sereghajtó diósförgepatonyiak elleni kínkeserves 2:1-s győzelemmel fejeztük be. A félidei bizonyítvány szempontjából döntőnek bizonyult, hogy kilenc perccel a párharc befejezése előtt kapusunk, Németh Gábor kivédte Ribánsky büntetőjét. Szerintem a fiúk fejben nem tudták feldolgozni a tét súlyát. Szombaton ugyanis az egyházkarcsaiaknak nem termett babér Izsapon, ami bennünket favorizált az őszi elsőségre” – fűzte tovább a gondolatsort a tabellaelső sikerkovácsa.
Mire számíthatnak a folytatásban a balonyi futballhívek? „Lelkiismeretesen felkészülünk a hasonlóan eredményes tavaszi folytatásra. A télen edzőtáborozásra is készülünk. Nem építgetünk légvárakat, de mindenképpen szeretnénk dobogós helyen végezni” – latolgatta a folytatás esélyeit Milan Škoda.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.