A védők a gólszerzők

Pozsony. A gyér számú nézősereg közepes színvonalú mérkőzést látott. Annak ellenére, hogy a vendégek néha kilenc emberrel védekeztek, az Inter már az elso félidú után több góllal is vezethetett volna. A Micsovics-Lembakoali csatárkettős azonban képtelen volt gólt szerezni.

Pozsony. A gyér számú nézősereg közepes színvonalú mérkőzést látott. Annak ellenére, hogy a vendégek néha kilenc emberrel védekeztek, az Inter már az elso félidú után több góllal is vezethetett volna. A Micsovics-Lembakoali csatárkettős azonban képtelen volt gólt szerezni. A fordulás után a csatárok eredménytelenségét már hazai védők nem tudták nézni, és előbb Šuchančok, majd Kunzo volt eredményes. Az utóbbi játékos Púchovból érkezett az idény előtt Pozsonyba. Mint elmondta, nagyon szomorúvá teszi őt az a tény, hogy nagyon kevés néző jár ki a pasienkyi stadionba, és ők sem viselkednek úgy, mint futballszurkolók: „Általában szidnak minket, nagyon kevés biztató szót hallani tőlük. Púchovbann ez egészen más volt. Általában 12.játékosnak tekinthettük szurkolóinkat, akik egy jó átadást, egy jó lövést is tapssal jutalmaztak. Néha az az érzésem, hogy a pozsonyi néző még a gólnak sem tud örülni…” A találkozóhoz Rado a következőket fűzte hozzá: „Nehéz volt feltörni a vendégvédelmet, de végül sikerült, és ismét az első helyen állunk.” Roman Greguška, aki valamikor Inter játékos volt, és nemrég érkezett a DAC-ból Dubnicára, a nézőtérről figyelte a találkozót. „Négy sárga lap miatt ma nem játszhattam, pedig nagyon szíves pályára léptem volna a volt csapatom ellen. Lett volna keresnivalónk a mai Inter ellen. A hazaiakon érezhetők voltak a múlt heti puhói vereség nyomai. A mezőnyben jól mozogtunk, de nagyon gyenge a csatárjátékunk. És ez így van fordulóról fordulóra.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?