A csúcson veszítheti el legjobbját a Liverpool

Szalah

Mohamed Szalah minden eddigi rekordját felülmúlhatja, ám nyolc év után mégis távozhat.

A 2024–2025-ös szezon eddig abszolút a Liverpoolról és Mohamed Szalahról szólt a Premier League-ben. Az angol futballcsapat úgy vezeti hatpontos előnnyel a bajnokságot, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint közvetlen vetélytársai, a Bajnokok Ligájában hatból hat meccset nyert, míg Szalah élete formájában futballozva 19 PL-meccsen 18 gólnál és 13 asszisztnál jár (de az összmérlege is kegyetlen: 27 mérkőzés, 21 gól, 17 gólpassz). 

2024-ből nehéz jobb teljesítményt mondani, mint amit Szalah bemutatott, mégis úgy tűnik, ez lesz az egyiptomi klasszis hattyúdala.

Az 1992. június 15-én született egyiptomi klasszis 2010-ben kezdte a pályafutását az al-Mokawloon csapatánál, onnan szerződtette 2012-ben a Basel. A svájciakkal két bajnoki címet nyert, és miután két év alatt 79 tétmérkőzésen 20 gólig jutott, felfigyelt rá a Chelsea.

A londoniaknál azóta is foghatják a fejüket, hogy nem volt elég türelmük kivárni a beérését, igaz, a Roman Abramovics-éra csúcspontján olyan játékosokkal kellett volna megharcolnia a szélsőposztok valamelyikéért, mint a brazil Oscar és Willian, a német André Schürrle vagy a belga Eden Hazard.

Így mindössze 13 bajnoki jutott neki a Premier League-ben, ezeken kétszer volt eredményes. A klub előbb az olasz Fiorentinának adta kölcsön 2014–15-ben (26 tétmérkőzés, 9 gól), majd az AS Romának, amely aztán ki is vásárolta a szerződéséből (két szezon alatt 83 meccsen 34 gólig jutott).

2017 nyarán a Liverpool 42 millió eurót fizetett érte, ezzel klubrekordot döntött, a csúcsot addig Andy Carroll tartotta, még 2011-ből. Az első szezonjában beállította az egy szezonban szerzett legtöbb Premier League-gól rekordját (32), és BL-döntőbe segítette csapatát.

Roberto Firminóval és Sadio Mané­val félelmetes támadóhár­mast alko­tott, a ’Pool pedig 2018–19-ben Bajnokok Ligáját, a kö­vetkező szezonban angol bajnoki címet nyert. Szalah ellenállhatatlanul futballozott, 2017–18 után 2018–19-ben, majd 2021–22-ben is gólkirály lett az élvonalban, de még a leggyengébb liverpooli évében, a legutóbbiban is 18 találatig jutott.

Nyert már FA-kupát (2021–22), két Ligakupát (2021–22, 2023–24), Community Shieldet (2022), UEFA Szuperkupát (2019) és klubvilágbajnokságot (2019) is.

Az egyiptomi válogatottban 103 mérkőzésen 59 találatig jutott, részt vett a 2012-es olimpián, a 2018-as világbajnokságon, és kétszeres ezüstérmesnek mondhatja magát az Afrika-kupán (2017, 2021).

Rendkívüli játékos félelmetes formában

Év végén, december 30-án a The Athletic összegezte az egyiptomi támadó statisztikáit, és megállapította, hogy a Premier League történetében a valaha volt legjobb szezont futotta eddig.

Szalah addig 18 bajnokit játszott, összesen harminc kanadai pontot jegyzett, azaz átlag 52,7 percenként szerzett gólt (17) vagy adott gólpasszt (13). Az eddigi időcsúcsot Gabriel Jesus tartotta (Manchester City, 2016–17, 59,1 perc), megelőzve Kevin Campbellt (Everton, 1999, 63 perc) és a tavaly brillírozó Erling Haalandot (Manchester City, 2022–23, 63,1 perc).

Az, hogy 30 gólban vállalt szerepéhez csupán 18 mérkőzésre volt szüksége, ugyancsak Premier League-rekord, a korábbi csúcsot szintén egy Liverpool-játékos, Luis Suárez tartotta, aki 19 meccs alatt jutott 30 pontig még 2013–14-ben.

Korábban egyetlen játékos sem volt arra képes, hogy egy szezonon belül hétnél több olyan meccset játszott, amelyen gólt szerzett és gólpasszt adott – Szalah jelenleg már nyolcnál jár.

Teszi ezt ereje teljében, pályafutása csúcsán, 32 évesen.

„Mo és a rendkívüli jelző összetartoznak, olyasvalamik, amelyeket sokat hallottam az elmúlt hat hónapban együtt emlegetve. Valóban megérdemli a jelzőt és valószínűleg az elmúlt nyolc évben is okkal mondták rá. Csak azért nem tud folyamatosan meglepni minket, mert tudjuk, milyen játékos, és mire képes” – mondta Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője.

De úgy tűnik, a holland szakember sem akarja teljesen kiégetni, és nagyon okosan használja, a Pool taktikája ugyanis abszolút alkalmas arra, hogy Szalah többet pihenjen, és ne ragadjon le sem vonalszélsőként, sem támadóként. Ugyanakkor ha Szoboszlai Dominik vagy Curtis Jones is a pálya azon oldalán helyezkedik el, mint ő, és Ryan Gravenberch mellett Trent Alexander-Arnold is ott van, akkor bőven akad lehetősége arra, hogy fent maradjon, és ne égessen el energiákat a visszafutással.

Szalah a klubtörténelem top3-as gólszerzője lehet
Poollogo

Amikor 2024. december 22-én a Liverpool 6–3-as győzelmet aratott a Tottenham vendégeként, Mohamed Szalah két góllal és két gólpasszal vette ki részét a sikerből, és ezzel megelőzte Billy Liddellt a klub örökranglistáján.

A támadó ezzel egymás után a hatodik szezonjában jutott el legalább tíz-tíz gólig és asszisztig, de ő a Premier League-érában az első játékos, aki már karácsony előtt produkálta ezt a számot.

Az egyiptomi azóta még három gólt szerzett, így már 232 találatnál jár, ennél többet csupán hárman értek el a Liverpool mezében. És ha Szalah így folytatja, elképzelhető, hogy a szezon végére fellép a képzeletbeli dobogóra is, amelytől már csupán 12 találat választja el.

A klub örök-góllövőlistája:
346 gól – Ian Rush
285 gól – Roger Hunt
241 gól – Gordon Hodgson
232 gól – Mohamed Szalah
228 gól – Billy Liddell

Hogy marad benne szufla, azt más statisztikák is mutatják: eddigi 18 góljából 16 a második félidőben született, emellett az előző három szezonban csökkenő tendenciát mutató sikeres cselezési aránya (2021 és 2024 között 39%, 34%, majd 31,4% volt) ismét az ötven százalék felé közelít.

Még nincs is a csúcson?

A fenomenális forma azonban nem elégíti ki a támadót, aki hisz a fejlődésben, abban, hogy 2017 nyara óta 376 mérkőzésen szerzett 232 gólja és 104 gólpassza még jócskán túlteljesíthető.

„Azt hiszem, még nem értem el a csúcspontot. Úgy gondolom, hogy ha egy labdarúgó azt gondolja, hogy elérte a legmagasabb potenciált, akkor egyszerűen vissza fog esni. Nagyon alázatos vagyok, a mai napig megkérdezem a játékosokat, mit gondolnak, mit tudok még javítani. Akkor is, ha fiatalabbak nálam, és talán nem érték el azt, amit én. Ugyanakkor mindig azt mondom, meséljék el, miben tudnék még javulni, hiszen néha mások többet látnak nálam.”

Arra a kérdésre, hogy képes-e meghaladni a 44 gólt és 14 gólpasszt, amit az első Liverpool-szezonjában jegyzett, azt felelte, remélhetőleg igen.

„A terv az, hogy felülmúljam, hiszen eddig ebben a szezonban nagyon jók a számaim, szóval remélem, túl tudom majd teljesíteni. Az is óriási teljesítmény, hogy eddig háromszor gólkirály lehettem, a Premier League-ben egy szélső erre legfeljebb egyszer képes. A negyedik elsőség bonyolultabb lenne, hiszen rengeteg jó csatár van. De nagyon-nagyon alázatosan viszonyulok mindehhez.”

A klub honlapján készült rövid interjúban feltették neki a kérdést, hogy hogyan foglalná össze a klub iránti érzéseit. Erre azt felelte, minden ott töltött pillanatot maradéktalanul élvez, mert azt érzi, ez az élmény talán soha többé nem jön el ismét.

„A szezon előtt úgy voltam vele, bár kaptunk egy új, másik edzőt, és nem tudjuk, milyenek leszünk, én ugyanúgy szeretnék dolgozni, és élvezni a futballt. Most féltávnál azt mondhatom, nagyon-nagyon jó helyzetben vagyunk, és ha így folytatjuk, remélhetőleg nyerünk egy újabb nagy trófeát.”

Esély az Aranylabdára

Slot szerint Szalah jelenleg a világ legjobb játékosa, Jamie Carragher, a Sky Sports szakértője pedig úgy véli, hogy az egyiptomi válogatott játékos van a legjobb pozícióban a 2025-ös Aranylabdáért.

A számokat tekintve, amelyek pompájukban Cristiano Ronaldo madridi és Lionel Messi barcelonai teljesítményével vetekednek, nehéz vitatkozni, de Szalah nem az Aranylabdára koncentrál.

„Az egyéni díj elnyerése 90 százalékban attól függ, hogy milyen teljesítményt nyújt egy játékos a csapattal, és nyer-e valami nagy trófeát. Amennyiben igen, nagyobb az esély az Aranylabdára is. Ám számomra az a legfontosabb, hogy megnyerjem a Premier League-et. De nem lesz könnyű, hiszen az Arsenal és a Chelsea elkaphat bennünket, a Manchester City biztosan vissza fog térni a legjobbak közé. Koncentrálnunk és keményen dolgoznunk kell, nem vehetjük természetesnek a sikert. De remélhetőleg a végén megnyerjük.”

Az biztos, hogy a ’Poolnak nagy veszteség lenne, ha lemondana egy csúcsformában futballozó Szalah­ról, márpedig jelenleg minden jel arra mutat, hogy a klasszis a nyáron távozik. 

A szerződése ugyanis a 33. születésnapja után két héttel, június 30-án lejár, és  egyelőre nyoma sincs annak, hogy sikerülne hosszabbítani vele.

Pénteken a Sky Sports készített vele interjút, amelyben úgy fogalmazott, az utolsó évét tölti a klubnál, és ugyan szeptemberben még azt mondta, senki nem beszélt vele a lejáró szerződéséről, azóta már több hosszabbításra vonatkozó ajánlatot visszautasított, mert távol vannak egymástól az álláspontok.

„Nagyon szeretném megnyerni a PL-t. Ez az utolsó szezonom a klubban, ezért ezt a különleges ajándékot szeretném átadni a klubnak és a városnak” – nyilatkozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?