A város elzárta a vizet a DAC-stadionban

Dunaszerdahely |

<p>A klubvezetés szerint továbbra is érvényben van a 2008-ban kötött szerződés, az önkormányzat szerint viszont nem.</p>

Dunaszerdahely. Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármester tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy mivel a DAC futballklub a megadott július 13-i időpontig nem hagyta el a városi stadiont, elzárták a vizet a létesítményben. Hozzátette: folyamatban van a villany- és az áramszolgáltatás leállítása is.

A sajtótájékoztatóra a DAC két alelnöke, Antal Barnabás és Érsek József is be szeretett volna menni, ám nem engedték be őket a terembe. „Azt mondták, hogy csak a sajtó munkatársai mehetnek be” – közölte lapunkkal Érsek József. 

A DAC nem adta át a vagyont

Hájos Zoltán elmondta, az önkormányzat álláspontja szerint június 30-ával lejárt a DAC-cal 2008-ban kötött megállapodás három hónapos felmondási ideje, ugyanis a képviselő-testület március 31-i hatállyal hagyta jóvá az eredetileg 50 évre kötött szerződés felmondását.

A részleteket a szerdai Új Szó sport rovatában olvashatják!


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?