A tyúk, a tojás és José Mourinho

José Mourinho

Hogy José Mourinho leszállóágban van, azt eddig is sejtettük, de a Juventus elleni meccs végén produkált jelenete után világos, hogy a Special One már csak árnyéka önmagának.

Bocsássanak meg a rajongói, de lassan olyan, mint egy sértett kisgyerek. Csapata, a Manchester United óriási mázlival nyert 2:1-re a Juventus ellen Torinóban, egy olyan meccsen, ahol nem túlzás, de a 85. percben simán lehetett volna 4:0 is a Juvénak. Osztálykülönbség volt a két csapat között, különösen a második félidőben. Aztán jött Mata szép szabadrúgása, majd egy Moilanen-flipper Bonucci, Sandro és Szczesny részvételével (apropó, Szczesny: komolyan gondolják a Juventusnál, hogy ő lenne Buffon utóda?), és a ManUnited fordított.

A lefújás után aztán Mourinho következett, és eléggé irritáló módon intette csendre a Juventus szurkolókat. Ott állt a pályán egy ötvenvalahány éves ember, agresszíven csücsörített a szájával, tölcsért formált a kezével a füle körül, integetett, hergelte a drukkereket. Végtelenül szomorú és sajnálatos pillanat volt. Egy pillanat, amikor látszott, hogy Mourinhónak tényleg vége. Ez tükröződött Bonucci arcán is, a Juve védője a vereség sokkja ellenére sem mutatott indulatot (pedig nem egy galamblelkű figura), s ő is inkább értetlenséggel vegyes csodálkozással közelített Mourinhóhoz, hogy ezt azért mégse kéne. A szurkolók, persze, őrjöngtek.

Mourinhóról eddig is tudtuk, hogy nem nagyon tud veszíteni, a példákat mindenki sorolhatja. Torinóban az derült ki, hogy már nyerni sem tud. Ráadásul ezt a felfuvalkodott, arrogáns ünneplést egy olyan győzelem után mutatta be, ahol a csapatának 85 percig köze sem volt a meccshez. Ez az, ami igazán szánalmassá teszi ezt az egész jelenetet. Hogy Mourinho már ennek a győzelemnek is így tud örülni. Persze, a három pont az három pont, megdolgozott érte a Manchester, nem lehet mindig szép játékkal nyerni, meg a focihoz mázli is kell – ez mind oké. Csak nem kéne így örülni, amire az sem mentség, hogy Mourinhót a drukkerek az egész meccs során pocskondiázták.

Mindennek kapcsán nekem az az eldönthetetlen kérdés jutott eszembe, hogy mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? Vajon pocskondiáznák-e bárhol is Mourinhót, ha a pályafutását másfél évtizede nem kísérnék ilyen kínos incidensek?

Kiss Tibor Noé

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?