A szurkoló tragédiája

BŐD TITANILLA

Gyanús az 1:0, és gyanús a 9:1. Gyanús a 3:2, főleg, ha a gyengébb csapat vezetett. Gyanús a gólzápor, s gyanús, ha egyik csapat sem akar gólt rúgni. Gyanús a döntetlen, gyanús a kiállítás, gyanús, ha egy kimaradt helyzet után a csatár teátrálisan a fejét fogja, de az is, ha csak fegyelmezetten visszafut a helyére. Gyanús a tizenegyes, ha bemegy, ha kimarad, gyanús, ha borul a papírforma, de az is, ha bejön. Gyanúsak a túl korai gólok, gyanús, ha csak bizonyos szakaszokra pörög fel a meccs, gyanús a gól az utolsó percben, minden gyanús, mert mindenre lehet fogadni.

Nem lehet minden meccs bunda, de akár minden meccs bunda is lehetne.

Vannak persze módszerek, hogy hogyan ismerjük fel a fogadási csalást a futballban. Figyeljük például a tapasztalt (értsd: idősebb) játékosokat, mondjuk a középhátvédet, a védekező középpályást és a kapust, hogyan mennek bele a párharcokba (belemennek-e végképp?), odalépnek-e az ellenfélnek, vagy csak mímelik, hogy szerelnének. Ha az az érzésünk, hogy csak látszólag teszik oda magukat, akkor valószínűleg van valami a háttérben, de ha hirtelen egyikőjük a tizenhatosban kőkeményen (és látványosan) elkaszálja az ellenfelet, az sem arra utal, hogy végre megjött a jobbik esze.

A részletek a fontosak, pusztán az eredmény valamilyen alakulása még nem jelenti azt, hogy a meccs tiszta – mert gyanús lehet az 1:0, és gyanús a 9:1, gyanús a 3:2, főleg ha... stb.

A szurkoló pedig ragaszkodna a sportághoz, ami meghatározta az életét, szeretne még bízni – nem lehet minden meccs bunda –, de újra és újra kiábrándul. Mert akár minden meccs bunda lehetne. S ha a lefújás után nem tudjuk eldönteni, ez most bunda volt-e vagy sem, az tulajdonképpen még a jobbik eset.