<p>A spanyol és az olasz válogatott is győzött a 2018-as, oroszországi labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatának nyitókörében, a G csoportban.</p>
A spanyolok simán, az olaszok nagy csatában győztek
A spanyol együttes Diego Costa korai találatával került előnybe a liechtensteini csapat ellen, majd a második félidő első felében 12 perc alatt négyszer is eredményes volt, és végül 8-0-ra diadalmaskodott.
Az olaszok már két góllal is vezettek Izraelben, ám a hazaiak egy pazar megoldással szépítettek a szünet előtt. A Squadra Azzurra tíz emberrel fejezte be a találkozót, mivel az izraeli találat előtt nagyot hibázó Giorgio Chiellini az 55. percben megkapta második sárga lapját. Az olasz válogatott ennek ellenére őrizni tudta előnyét a több helyzetet kialakító izraeliekkel szemben, sőt, a hajrában szerzett góllal növelte is a különbséget, és 3-1-re győzött.
A finnek hazai pályán 1-1-es döntetlent játszottak a koszovói válogatottal. A vendégeknél több olyan futballista - így az egyenlítő gólt büntetőből megszerző, húszszoros norvég válogatott Valon Berisha - is pályára lépett, akinek a nemzetközi szövetség (FIFA) néhány órával a találkozó előtt adta meg a játékengedélyt, miután korábban más ország válogatottjában szerepelt. A csoport másik két összecsapásán, a horvát-török, valamint az ukrán-izlandi mérkőzéseken egyformán 1-1-es döntetlen született.
Az albán-macedón találkozó - az európai szövetség honlapja szerint - a 77. percben, 1-1-es állásnál a rossz időjárási körülmények miatt félbeszakadt.
Eredmények:
D csoport:
Szerbia-Írország 2-2 (0-1)
Wales-Moldova 4-0 (2-0)
korábban:
Grúzia-Ausztria 1-2 (0-2)
G csoport:
Izrael-Olaszország 1-3 (1-2)
Spanyolország-Liechtenstein 8-0 (1-0)
Albánia-Macedónia - félbeszakadt
I csoport:
Horvátország-Törökország 1-1 (1-1)
Ukrajna-Izland 1-1 (1-1)
Finnország-Koszovó 1-1 (1-0)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.