A sakkrovatszerkesztés nesztora

Hetente egyszer mindig megjelenik köztünk, kezében a friss kézirattal.

A jubilánsSomogyi Tibor felvételeHetente egyszer mindig megjelenik köztünk, kezében a friss kézirattal. Ilyenkor a számítógépekkel teli világ egy múltunkra emlékeztető ereklyét fogad magába: Gabi bácsi hagyományos írógépen született sorait, kézzel nyomtatott színes diagramját, amit nem sokkal később magával visz a lapkészítés folyama, hogy néhány nap múlva a pénteki sportoldalon találjanak rá a sakkbarátok.

Delmár Gábor eddig több mint két-ezer háromszázszor jelentette meg rovatát az Új Szóban. Negyvenöt éve, azaz 1957 óta szerkeszti, írja, gondozza. A leghosszabb életű a szlovákiai sajtóban. Sportnyelven mondva: páratlan teljesítmény, önmagában is egyedülálló munka, hatodik évtizedében járó lapunk történetének betűkbe rejtett, bábuháborúkat idéző vékony szelete. Közben a királyi játék nemzedékei váltakoztak a nemzetközi és a hazai porondon, olvasóinak és rejtvényfejtőinek ezrei szórakoztak feladványain, csak ő maradt. Csendben, szerényen végzi a dolgát, s mindenki számára a legtermészetesebb, hogy akárcsak az eddigieket, úgy a következő rovat anyagát is újra elkészíti. Majd behozza a szerkesztőségbe, hogy eljusson olvasóihoz.

Holnap korelnök külső munkatársunk jeles napra virrad: a szlovákiai sakkrovatszerkesztés nesztoraként, a mérhetetlenül sok bábucsata elemzésétől megedződve tölti be nyolcvanadik születésnapját. Gabi bácsi, olvasóink nevében is kívánom: sakkozzon velünk még sokáig!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?