A palásti Križan Richárd a Puskás Akadémiához igazolt

Križan Richárd

Križan Richárd az NB I-ben szereplő Puskás Akadémia futballcsapatában folytatja pályafutását.

A 21 esztendős palásti származású középső védő, aki a nyitrai együttestől érkezett, két és fél éves megállapodást kötött a felcsúti klubbal. A 190 centi magas tehetséges játékos szülőfalujában kezdett futballozni, majd Lévára került, és 2015-ben onnan igazolt Nyitrára. Összesen 48 élvonalbeli meccsen lépett pályára, és egy gólt szerzett (tavaly szeptemberben az aranyosmarótiak ellen talált a hálóba), ősszel 16 bajnokin jutott szóhoz. Križan Richárd, aki iránt a DAC is érdeklődött, tagja az U21-es szlovák válogatottnak, melynek színeiben egy mérkőzésen szerepelt. 


„Nagyon örülök, hogy ideigazoltam, mert ki akarom próbálni magam egy új bajnokságban. Úgy érzem, megfelelő erőállapotban érkeztem. Azon leszek, hogy minél többször lehetőséghez jussak, s jó játékkal segítsem a csapatot” – nyilatkozta Križan Richárd a szerződés aláírása után a Puskás Akadémia honlapjának. ⋌

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?